El kell meséljem, hogy február 10-e különleges nap volt az életemben. Az Ázsiai Holdújév minden évben különleges, de eddig a családommal és pár barátommal tudtuk csak ünnepelni. Nekünk ez olyan, mint Európában a karácsony és szilveszter egyben. Ilyenkor ajándékokra és egy kis pihenésre számíthat mindenki. Idén a Szubjektív Értékek Alapítványnak hála azonban nemcsak mi Vietnamiak ünnepeltünk, hanem több ezer magyar is ott volt a Millenárison és megismerhette az ünnepi szokásainkat, ételeinket, művészetünket.

Yu Zhao Xiang egy évtizede él Budapesten, magyar származású férjével. Miatta költöztek Magyarországra. Akkor még nem tudott sokat erről a kis országról Európa közepén, de nagy várakozásokkal tekintett az itteni élet elé. A legnagyobb kezdeti nehézséget az jelentette, hogy akkor még nem beszélt magyarul, s angolul hiába próbálkozott, a mindennapi ügyintézésben nem járt sikerrel:

Nem szeretnék általánosítani. Az emberek minden országban egyformák. Vannak jószándékú, kedves emberek és akadnak akik nem nézik jó szemmel a külföldieket, főleg azokat, akiken látszik, hogy máshonnan jöttek, színes bőrűek. A világon bárhol találkozhatunk ezzel.

A buddhizmus több, mint filozófia. A buddhizmus több, mint pszichológia. A buddhizmus maga a tapasztalás, az élet megélése, a léttel való azonosulás. Ma Magyarországon legalább 31 féle buddhista közösség működik. Mindegyik célja ugyanaz: a megnyugvás, a megértés és a lelki békéhez vezető út megismerése. Nem gondoltam volna, hogy én ezt egy rákospalotai kis utcában, a Xuyun Chan Buddhista Templomban találom meg. 

A Magyarországon élő migránsok jelentős része azt hiszi, hogy számukra lehetetlen magyar cégnél elhelyezkedni. Félelmeik feltehetően abból erednek, hogy úgy vélik, a magyar nyelvtudás előfeltétel ezeknél az állásoknál.Nem meglepő, hogy tartanak ettől, hiszen a magyar nyelv teljesen egyedi, és a legtöbb bevándorló nehéznek találja az elsajátítását. E sorok szerzője viszont talált két bevándorlót, akik magyar cégnél dolgoznak. Michel Victor és Marcelo Cake talán sokak számára meglepő módon a BKV-nál dolgoznak, és úgy tűnik, mindketten kitűnően boldogulnak saját részlegüknél.

Li Kexin egyik barátja javaslatára, 1999 márciusában érkezett Magyarországra, New Yorkból. Akkor még szinte semmi nem tudott erről az országról, de azonnal megragadta Budapest és a Duna szépsége, az emberek közvetlensége: „ ..olyan érzésem volt, mintha a 60-70-es évek Kínájába érkeztem volna..” mondta.

1944-ben, egy késő nyári éjszakán a tizenkilenc éves apám egy vonaton Stockholmba tartott, hogy megkezdje tanulmányait a műszaki egyetemen. A kalauz kíváncsi lett erre a szemlátomást nem svéd fiatalemberre, és megkérdezte tőle, hogy hova valósi és miért jött Svédországba. Apám elmondta a kalauznak, hogy egy norvégiai náci haláltáborból szökött meg és most lehetősége nyílt tanulni. Amikor apám leszállni készült a vonatról, a kalauz odament hozzá, és átadott neki kilencven koronát, amit az utasoktól gyűjtött össze afféle kezdőtőkének. Egy egyszerű, szolidáris cselekedet 1944-ben.

Nem is álmodtam róla, csak tanultam, hogy nagyon messze van a paradicsom, ami mindenkinek a végleges otthona. Csak a szerencsések mentek, mennek és fognak menni oda. Csak kevés embernek van engedélye ott lenni. Barátom, te nekem kedves vagy, és remélem, te is oda kerülsz. Azt nem mondtam, hogy ez az égi paradicsom. És én lettem az egyik a szerencsések közül. Itt láttam magamat a paradicsomban. Hogy kerültem ide? Az Isten hozott engemet. Egészen zöld, mint a dzsungel, és szép emberek vannak benne. Az emberek olyan nyelven beszélnek, mint az etióp, ennek sincs rokona Európában. Nem indoeurópai nyelv ez, hanem finnugor. A paradicsom gyönyörű nyelve gyönyörű emberek szájából. Ezek az emberek békességben élnek, ügyelnek a tisztaságra. Nagyon büszke vagyok rájuk.