Őrségváltás történt tavaly az év végén a délvidéki Létünk című tudományos folyóirat élén, ami már csak azért is figyelemre méltó dolog, mert ez a vajdasági magyarság egyetlen ilyen jellegű kiadványa, ezért hát kiemelten fontos és érzékeny téma. Bence Erika egyetemi tanár két mandátumon át, kilenc esztendeig vezette a lap munkáját, így hát ha valaki, akkor ő igazán tudja, tudhatja, milyen helyzetben, milyen körülmények között működhet egy ilyen periodika kisebbségi léthelyzetben. A kisebbségek nyelvén megjelenő tudományos igényű lap, akármilyen minőségi legyen is, nem számíthat arra, hogy az adott ország minisztériumi besorolásában megkapja a vezető tudományos folyóirat minősítést, de a szakembereknek még így is hozhat úgynevezett kompetenciapontokat – mondta lapunknak Bence Erika. A vele készült interjúnkban áttekintettük a Létünk elmúlt időszakát, aminek elkerülhetetlen része az is, hogyan változott a lap körül a hangulat, illetve a hivatalos szervek viszonyulása. Mint kiderült, a folyóirat vezetőjének sokszor a legközvetlenebb szakmai kapcsolatait is be kell építenie a folyóirat működésébe.

● A nagyon gazdag magyar folyóiratkultúrában hol helyezné el a Létünk című lapot, hol van a helye ennek a kiadványnak?
– A Létünk helyét, azt gondolom, egymástól nem függetlenül, de eltérő módon kell meghatározni a vajdasági magyar tudományos közéletben, illetve a magyarországi folyóiratkiadás és kultúra körében. Egyszerűen azért, mert más és más szerepet tölt be, és másmilyen a fogadtatása is a különböző kulturális régiókban. Vajdaságban a Létünk az egyetlen olyan magyar nyelvű tudományos – tehát nem szépirodalmi és nem elsősorban irodalomtudományi – folyóirat, amelynek van tudományos kompetenciája, azaz szerepel a vonatkozó minisztérium tudományos listáján, igaz, nem úgynevezett vezető tudományos folyóiratként – ez egy kisebbségi nyelven megjelenő folyóirat esetében elég nehezen is lenne elképzelhető –, de az M52-es kategóriába sorolták, tehát két kompetenciapontot hoz a benne publikáló kutatók és tudósok számára.

● Ha azt mondtuk, hogy nem szépirodalmi és nem elsősorban irodalomtudományi, akkor határozzuk meg, hogy milyen tudományok felé nyitott a lap...
– Természetesen tudományterülettől függően is mást és mást jelent. Amíg a humán tudományok terén egy, a pályája elején, vagy „közepén” haladó kutató számára publikációi gerincét tehetik ki az ilyen típusú közlemények, addig a reál tudományokban ténykedő egyetemi tanárnak gyakorlatilag „nem érdemes” publikálnia a Létünkben. Épp ezért tartom rendkívül fontos dolognak, hogy – az említettek ellenére – a Létünk szerkesztő bizottságának két tagja is a reál tudományok elismert szakembere, hogy a folyóiratnak állandó munkatársai kerültek ki fizikusok, orvostudósok, biológusok, matematikusok köréből, s hogy 2014-ben a segítségükkel A természettudományok időszerű kérdései címmel interdiszciplináris tudományos tanácskozást szerveztünk.

● Milyen körből válogatták össze a konferencia meghívott vendégeit?
– Nagy eredménynek könyvelhető el, hogy elismert anyaországi – szegedi, budapesti, pécsi – és külföldi, például mostari orvosgenetikusok, fizikusok, kémikusok jöttek el Újvidékre és tartottak előadást, s nem mondták azt, hogy ők „irodalmárokkal”, mint amilyen a lap főszerkesztője, illetve munkatársainak egy bizonyos köre, nem állnak szóba. Ez nagy elismerés volt a Létünk számára, egyrészt, mert végre, ha nem is nagyot, de mindenképpen rést ütöttünk abba a szerencsétlenül felállított sztereotípia-falba, amelyet maradi szemléletek húztak humán és reál tudományos diskurzusok közé, másrészt pedig bebizonyítottuk, hogy igenis értékes tudományos munkát tudunk végezni együtt, egymásra reflektálva, és hogy a világ sokkal összetettebb szövevény, mintsem, hogy nagy elhatárolódásokat lehetne fenntartani benne. Például egy szép virág, teszem azt, a rózsa, vagy egy csiga, éppúgy leírható matematikai képlettel, mint az esztétika nyelvén. Folyamatosan matematikai feladványokat oldunk meg a hétköznapi életünkben, miközben azt hisszük magunkról, hogy halvány lila fogalmunk nincs a matematikáról.

● Ez részben már az oktatással, képzéssel is összefügg?
– Igen, ez már nagyon súlyos oktatásstratégiai probléma. Életidegenség hatja át az oktatási rendszerünket. Ilyen elgondolásokból kifolyólag a Létünk két oktatási-tudományos konferenciát is tartott: 2013-ban hagyományos tanácskozás, míg 2015-ben internetes formában.

Bence Erika

● Az anyaországi folyóiratok között hol jelölné ki a Létünk helyét?
– Ha a magyarországi folyóiratok között kellene elhelyezni, akkor jellegéből kifolyólag a folyóiratot talán a Valóság és a Magyar Tudomány mellé helyezném, noha a Létünk mögött nem áll közvetlenül az a tekintélyes akadémiai bázis, mint az utóbbi esetében. Tulajdonképpen a Létünknek az is az egyik nagy gondja, hogy a Fórum Könyvkiadó Intézetnek nincs tudományos akkreditációja, ezért az ilyen jellegű támogatásokra a lap nem pályázhat. Több-kevesebb sikerrel próbálkoztunk társintézményt bevonni, de elég nehezen sikerült nyélbe ütni a dolgot, különösen az anyagi természetű elszámolásokat, egyrészt, mert túl bonyolult rendszerről van szó, nagyon rugalmatlan kitételekkel, meg – sajnos – olykor személyes érdekeken és sértettségeken is múlik a dolog. Visszatérve a kérdés eredeti nyomvonalához, a magyarországi tudósok és kutatók számára, ahol az előrehaladási és kompetenciarendszer sokkal méltányosabb és rugalmasabb, mint Szerbiában, a Létünk külföldi, idegen nyelvű publikációt jelent, mivel a folyóirat – egyébként minisztériumi követelmény – idegen nyelven íródott tanulmányokat is közöl.

● Most járt le a második főszerkesztői megbízatási időszaka, tehát csaknem tíz évig szerkesztette a lapot. Milyen együttműködéseket épített ki a Létünk, illetve milyen elutasításokat élt meg az elmúlt évtizedben?
– A Létünknek – a tudományos követelményrendszernek megfelelően – nemzetközi jellegű szerkesztő bizottsággal és munkatársi körrel kell rendelkeznie. Ehhez természetesen oda kellett fordulnia, meg kellett szólítania ezeket az embereket. Nem véletlen, hogy egy ilyen jellegű tudományos folyóirat szerkesztője és szerkesztőbizottsági tagjai iránt követelmény, hogy tudományos fokozattal rendelkezzenek, illetve a tudományos és kulturális közélet tevékeny tagjai legyenek – ezeket az együttműködéseket ugyanis többnyire csak ilyen személyes kapcsolati háló révén lehet kiépíteni. Tehát én, mint főszerkesztő, a legközvetlenebb szakmai kapcsolataimat építettem be a folyóirat működésébe.

● Ez hosszú távon milyen eredményeket hozhat?
– Nagyon jó például, hogy ez a folyamat szinte magát viszi tovább, mivel az egyik szakmai együttműködés ablakot nyit a másikra, az egyik publikáció felkelti a másik szakember érdeklődését is a lap iránt. A legszorosabb együttműködést talán a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Filozófia, valamint Irodalomtudományi Doktori Iskolájának tanáraival, kutatóival és doktoranduszaival, illetve a pécsi ETHOSZ Tudományos Egyesület tagságával sikerült kialakítanunk. Utóbbiak nemcsak pécsi illetőségűek, hanem egész Magyarország, de Vajdaság területéről is vannak tudós tagjaik. Azért nagyon fontos ez, mert ezáltal a Létünk köré egy nagyon erős filozófusi, filozófiatörténészi kapcsolatrendszer, filozófiai–szociológiai–irodalomelméleti tudásbázis épült. Az utóbbi években folyamatosan, szinte minden számunkban jelent meg magyar és idegen nyelvű tudományos publikáció ezekről a területekről, s ennek eredményeképp az egyik tavalyi számunk tematikus szám lett. A filozófia határai címet viseli, Bene Adrián pécsi tudós szerkesztette, de szegedi és budapesti „filozófusi körök” is beleszóltak a diskurzusba. A Létünk számairól szóló kritikák is rendre kiemelték pozitívumként azt, hogy reagálni tudott a Magyarországon most aktuális filozófiatörténeti diskurzusokra.

Szabó Palócz Attila