Mi alapvetően sajtótájékoztatóra mentünk, indultunk és érkeztünk.. Kérdezni, okosodni, ismerkedni, rájönni, megtudni, felismerni. Megrökönyödni. De ennyi idő után még DNS-mintát sem nagyon érdemes venni: egyszerűen csak összenőttünk a Szigettel és punktum. Bele is halnánk, ha most abban kéne hagyni... (A Nagy Sziget-blog újraértelmezése, 3. rész)
A Pepsi volt a névadó szponzor, nagy multinacionális monstrum (mintha csak elnyelne bennünket, pedig mi vedeltük vödörszám, még ha nem is szerettük...), mi meg elsőbálozók a fesztiválon, kicsik, soványak, félénkek, elesettek, akik a rendezvényt akkoriban szinte csak berögződésből, egyfajta automatizmusból jobbára még mindig Diákszigetnek hívtunk egymás közt (de talán kifelé is...), ha hivatalosan már más is volt a megnevezése. Autizmus vagy automatizmus, a fene bánja… És persze lelkesek voltunk, rohantunk minden esemény után, mintha a fesztivál önmagában is egy nagyszabású tájfutóverseny lenne. Lett volna. Aztán Gerendai Károlynak kellett egy interjúban felhívnia a figyelmünket arra, hogy mégsem az… Mi mégis oda akartunk érni mindenhová, beszélni mindenkivel, meghallgatni és megnézni mindenkit... Meg egymást, meg a többieket, azt a rengeteg vadidegen embert, akivel összeverődtünk erre az egy hétre, mintha egy esztendő, mintha egy emberöltő, mintha egy örökkévalóság lett volna... A kompromisszumokat a kerítésen kívül hagytuk, és mindent a maga teljességében akartunk megélni. Az persze továbbra is jó kérdés, hogy ez egyáltalán mennyire lehetséges, de mi akkor úgy éreztük, hogy sikerrel vettük ezt az akadályt. És tulajdonképpen ez a lényeg!
Az ír Therapy? játszott a nagyszínpadon, én meg egy kis, teljesen automatizált (hogy a hülye is kezelni tudja...) fényképezőgéppel kattogtam hülyére magam, hogy készíthessek róluk néhány alig használható, dicsekvésre semmiféle okot nem adó képet. De hát az volt a filozófiánk már akkoriban (is…), hogy egy szar saját fotó is jobb, mint bármilyen kiváló minőségű átvett, vagy ügynökségi, utóbbi az a fajta, amit az együttesek, a nagymenők küldenek ki, ha ilyesmit kér tőlük az ember, a sajtó. No, de nemrég fogtam egy nagymarék régi filmtekercset, levittem ide a fényképészetbe (milyen elavult kifejezés...), kidolgoztattam cédére a felvételeket, s hát ezek a szigetesek közül is előkerült néhány… Beh, szépek is voltunk, fiatalok, ifjak és kívánatosak mindahányan.
Huszonöt év = negyed évszázad (de az vesse rám az első követ, aki időközben öregedett is ennyit...)
A Pepsi volt a névadó szponzor, mi meg élveztük még a sátrazást, nem fájlalta egyikünk sem a derekát reggelente… Van ez így, kérem tisztelettel, jobb helyeken is!
S ráadásul fellépőkét érkeztünk az első Szigetünkre (autóval hajthattunk be a fesztiválterületre, még a hátizsákokat sem kellett cipelnünk, leparkoltunk a fák árnyékában...), de egész hétre mentünk, nemcsak arra az egy napra, egy estére, a színházi sátorban játszottunk, élőújságot tartottunk, kitartott hát a lelkesedésünk… Éppen ezért ott vertük fel sátrainkat is a színházi sátor mellett, szinte a tövében, egész jó passokat kaptunk a fellépéshez, még budira is bejárhattunk színházi sátor mögötti lezárt részre, aminek azért nagy jelentősége volt a kinti Toi-Toiokhoz viszonyítva. Ráadásul a halálfélelmem is ebből az időből ered, hiszen ekkor történt, hogy valakivel (akkor még véletlenül...) felborult a mobilvécé, és szerencsétlenségére épp az ajtóra dőlt, pillanatok alatt híre ment a szigetlakók között, hogy az árvám órákig úszkált a húgyban-szarban, mire kiszabadították, kis híja volt, hogy bele nem fulladt…
Csúnya halál lett volna...
Azóta nekem is mindig halálfélelmem van, ha úgy alakul, hogy egy Toi-Toiban kell könnyítenem magamon.
Egy kis galériába rendeztem itt a régi filmtekercsekről előkerült képeket, hajrá, csak hajrá:
Szóval lelkesek voltunk (mint a fenti képeken látszik is...), ezért hát minden meghirdetett sajtótájékoztatóra elmentünk, még ha alkalmasint túl sokat nem is tudtunk a sztárolt aznap esti fellépőről. De akkoriban azért jobbára még tudtunk… Az a program sokkal jobban tükrözte a mi ízlésvilágunkat (és a generációnkét…), mint a mai. De sebaj, így kell ennek lenni, a mi feladatunk és kötelezettségünk, hogy bepótoljuk azt, amiről egyébként lemaradtunk. Amit elmulasztottunk. No, de a Sziget iránti lelkesedésünk vitt el bennünket a Therapy? sajtótájékoztatójára is, kis angol gügyögés, néhány kolléga nagyképű nagyzolása, mindenfelé hatalmas Pepsi-reklámok, folyik és persze mindenre ragad az édes lé a hőárban és a napsütésben, porzik az út, magasan szállnak a kecskék…
A sajtótájékoztató végén aztán felkészületlenül ért bennünket a kínálkozó lehetőség, az alkalom, hogy autogramokat gyűjtsünk a zenekartól. Diktafonnal dolgoztunk, papír meg örökíró tehát nem is volt nálunk, mint a vőlegény a lakodalomban, no úgy álltunk ott, amikor már mindenki rohamozta őket… De sebaj, mi Tito pionírjai voltunk, semmi sem érhet bennünket váratlanul. Ezt azért jól belénk verték a szocialista önigazgatású oktatásban. A korai időpontra való tekintettel akkor még nem söröztünk, meg hát Pepsit lehetett potyázni a sajtótájékoztatón, pezsgőt nem, szóval a multinacionális monstrum szponzoritalát vedeltük. Ennek pedig az adott szituációban az volt a lényegi előnye, hogy papírpohárban adták. Színes, tarka persze, arra hiába is írna bárki bármit, úgysem látszana, úgysem maradna meg rajta.
A Therapy? sajtótájékoztatója családias hangulatban
Akkoriban még a Csónakházban volt a Sziget központja, sajtótájékoztatókra pedig a Honvéd Üdülőbe kellett járni
A zenekar tagjai pedig szerény, jófej srácok voltak, rajongtunk értük...
Szóval ezek a remekbe szabott fotográfiák kerültek elő a sajtótájékoztatóról a régi filmtekercsekről
A papírpoharak aljával azonban nem törődik senki sem, akármennyire természetbarát is legyen a termék, alul sima fehér, az tényleg csak azért van, hogy betöltse a funkcióját, semmit nem nyomtattak rá, nem láttak benne fantáziát a formatervezők, a reklámmenedzserek, örök barátaink, akik (gondoljunk csak az óvszerekre és az óvszerreklámokra…) a legintimebb pillanatainkban is mindig velünk vannak. Mellettünk. Elválaszthatatlanul. Ha kell, még a gyertyát is tartják… Észrevétlenül beszivárognak a magánéletünkbe, hogy aztán átvegyék az irányítást. Úgy lesik minden elképzelésüket, mintha a saját gondolatunk volna… Hogy aztán a saját gondolataink helyébe ültessék a saját akaratukat. De, mint a mellékelt példabeszéd is mutatja, ők sem gondolhatnak épp mindenre, azért csak átjárhatunk még mi is az eszükön – persze, csak miután zöldre vált a lámpa –, és kihasználhatjuk a figyelmetlenségüket.
Meg is tettük sebtében!
A Pepsis-poharainkkal sorakoztunk oda az autogramkérők közé, és tört angol gügyögésünkkel magyaráztuk el a zenészeknek, hogy mi pont oda kérjük az aláírásukat, a pohár aljára, mintha ez lett volna az eredendő, az eredeti elképzelés, the first idea was…
Ki érti ezt?!
Toll, vagyis örökíró meg akkora már úgyis volt a kezükben.
Így gyűjtöttünk hát autogramot a Therapy? zenekar tagjaitól, 1996-ot írtunk, Pepsi Sziget, ennek tehát még nincs fél évszázada, de majdnem, alig néhány esztendő a híja…
Ezeket a poharakat azóta is őrizgetem, rengeteg mindent túléltek már velem...
Azok ott pedig a poharak alján a zenekar tagjainak aláírásai (hmmm... érdemes lenne talán feltenni a Vaterára?)
Autogramtermés az egyik poháron...
...és persze a másikon is
Érdekes egyébként, hogy én mindaddig soha nem voltam az az autogramgyűjtő fajta, itt most csak az alkalom szülte, s talán éppen ezért is tartom azóta is oly nagy becsben ezeket a poharakat. Életem első autogramjai! Hiszen mi alapvetően sajtótájékoztatóra mentünk, indultunk és érkeztünk.. Kérdezni, okosodni, ismerkedni, rájönni, megtudni, felismerni. Megrökönyödni. Ennyi idő után persze azt már nehéz lenne megmondani, hogy melyik volt az enyém és melyik a feleségemé, még DNS-mintát sem nagyon érdemes róluk venni, mert amikor ma előkerestem őket ehhez a cikkhez, iszonyatosan porosak voltak ezek a poharak, úgy, abban az állapotukban még csak beszkennelni, átfényképezni sem lehetett volna az autogramokat, ezért aztán alaposan elmostam mindkettőt...
De tényleg rengeteg mindenen (még egy háborún is!) végigmentek, átestek már velem, velünk ezek a poharak, sok-sok költözködést átvészeltek, a legutóbb épp tavaly, s épp a Sziget idején. Van is ennek már egy kisebbfajta kronológiája itt, a Perspektívák oldalain:
Nem tudom, de Rihanna nem is érdekelt...
A nagyszínpados főműsoridő nem a Szentírás, a belépőjegy megvásárlása pedig senkit sem kötelez arra, hogy ott csápoljon minden este (A Nagy Sziget-blog újraértelmezése, 1. rész) „Többre becsülöm annak kifejezését, hogy nincs mit kifejezni, nincs mivel és nincs miből kifejezni, hogy nem létezik a...
Menettérti jeggyel naplózgatva az idei Sziget eseményeit
Kell egy örökkévalóságnyi együttlét - Marky Ramone és csapata a délutáni napsütésben, avagy: A villámháború végén pedig egyre nagyobb és egyre csúnyább dolgokat hordott a képünkbe a szél (A Nagy Sziget-blog újraértelmezése, 2. rész) „Valaki, valahol eldöntötte, hogy én leszek a csütörtök. Rendben,...
Huszonöt!
Szóval, ha tényleg komolyan és őszintén gondolom azt, amit az imént mondtam, hogy nekünk véneknek kell követnünk a mai zenei irányzatokat, és még véletlenül sem visszasírnunk a régi szép időket, akkor most már lassacskán elkezdhetek készülni az idei Sziget Fesztiválra. Hát igen, már nem is Pepsi Sziget, de Diákszigetnek sem mondja élő magyar ember, sem magánbeszélgetésben, belterjesen, sem kifelé, úgymond nyilvánosan… Az idei programba beszervezett nagy világsztár neve, Pink még nekem sem ismeretlen… (Akkor húsz évet máris letagadhatok?) Az amerikai énekesnő augusztus 9-én, vagyis az idei Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján lép fel a Dan Panaitescuról elnevezett nagyszínpadon. És akkor lépegessünk csak szépen visszafelé: Pink előtt játszik a kanadai Billy Talent, többször hallottuk már őket élőben, nagyszerű koncerteket adnak, még fesztiválokon sem érezni náluk/rajtuk a haknizás szájszagát.
Ráklépésben még egyet vissza, és már érkeznek is az őrült bosnyákok, akik ma már visszajáró lelkek a Sziget Fesztiválon. Long live Dubioza Kolektiv! Iszonyatos tempóban rappelnek, de dalaikat a nemzetközi sikerre, no meg persze a multilaterális, vagy multinacionális, vagy már amilyen, ugye, szóval a(z anya)nyelvileg vegyes közönségre való tekintettel az utóbbi időben már előzékenyen angolosították is… No jó, itt-ott becsúsznak náluk is a zenei Balkán-kultuszra utaló, felettébb lakodalmas elemek, de ők legalább nem veszik magukat komolyan ezzel. Sőt, ha ők használják ezeket az elemeket, az leginkább a gúny jele, még ha a közönségük, a rajongóik többsége ezt nem is veszi észre. Végül is, aki a mulatós, rezesbandás, és persze végtelenül hamis Balkán-hangulatot szereti, annak teljesen mindegy, hogy egyik-másik formáció véresen komolyan, vagy épp gúnyból, iróniával játssza be azokat a dallomokat a számaiba…
Lóci játszik… A remek siker, a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató vetélkedő győztes formációja! Ők tehát nyerték a lehetőséget, hogy a nagyszínpadon lépjenek fel a legnagyobb világsztárok előtt, ami, akárhogy vesszük is, igencsak jelentős alkalom a pályafutásuk szempontjából is. S történik majd mindez a hivatalos nyitónap előtti programban – a nulladikon! Vagyis: 2017. augusztus 9-én.
De a többi fesztiválnapon is változatos stílusok, aktuális fellépők fémjelzik huszonötödik Sziget Fesztivált. Az augusztus 16-ig tartó rendezvény fellépői között van például az utóbbi idők több megaslágerét is jegyző Major Lazer, a negyedszázados Sziget End Show-ját celebráló világklasszis DJ páros, Dimitri Vegas & Like Mike, de a ma már méltán legendásnak mondható punk’n’roll banda, a Bad Religion is.
Nézzük először a Nagyszínpadot: őrületes bulit ígér a Major Lazer fellépése, hiszen a fáradhatatlan sztárproducer, Diplo és társai showhangulatban és látványban egyaránt az élen járnak. A Lean Ontól kezdve a Cold Waterig rengeteg világslágert hallhatunk majd. A nagyszínpadra érkezik majd a tavaly októberben megjelent harmadik nagylemezével az egyik legnépszerűbb északír indie zenekar, a Two Door Cinema Club, és a huszonéves indie-pop dalszerző-énekes, Tom Odell is.
Az A38 Színpadon lép fel Hollandia jelenleg legnépszerűbb indie-rock zenekara, az új lemezével telt házak előtt turnézó Kensington, ide jön a szupertehetséges és rendkívül sokszínű kanadai indierocker, Mac DeMarco, de fellép a nemrég alakult londoni alt-pop duó, az Oh Wonder is.
Az A38 Színpad hip-hop/elektronikus zenei kínálatát erősíti a legendás sztárproducer, DJ Shadow, jön Izland egyik legizgalmasabb zenei kollektívája, a GusGus, de fellép az egyszerre kaotikus-slágeres house-trap-ben utazó GTA duó is. A keleti parti hip-hop érzést pedig a huszonéves Vince Staples hozza el a Szigetre.
Az Arénában 2017-ben is elképesztő partikra számíthat a közönség: itt a line-up-ot gazdagítja az egyik legambíciózusabb elektronikus tánczenei producer, Oliver Heldens, de a holland szuperprodukció, a W&W is tiszteletét teszi a Szabadság Szigetén.
Maradjunk hát most egyelőre ennyiben, hiszen ha megnézem ezt a névsort, sőt, már ha csak egy pillantást is vetek rá (anélkül, hogy megvetném…), máris veszett módon kapkodom a fejem. A felsorolt előadók között túlsúlyban vannak azok, akiknek alkotótevékenységét nem ismerem (ez már egy másik nemzedék ízlésvilága…), van hát mit bepótolnom, egyfajta felkészülésként augusztusig.
Addig is pedig hallgassuk meg végül az idei Sziget Fesztivál himnuszát, amelynek szerzője és előadója a Mary Popkids formáció, a címe pedig: LoveSolution.
Jó szórakozást még ehhez is!
Találkozunk augusztusban Óbudán, a Hajógyári-szigeten!
Én bizony a Therapy?-autogramos kabalapoharaimat, ha már ennyi éven át hűségesen kitartottak mellettem, az idén még egyszer megsétáltatom a rendezvényen, és abba csapoltatom majd, akármennyire vizezzék vagy ne vizezzék is, a jubileumi fesztiválsörömet, amellyel koccintok majd a haverokkal a negyed évszázad tiszteletére.
Ti pedig addig se feledjétek, hogy:
(Folytatjuk)
Ja igen, és nézelődjetek időközben a Sziget Fesztivál hivatalos honlapján is kedvetekre – de ne csak kedvtelésből:
Sziget Fesztivál 2017 - augusztus 9-16.
Mindig kell egy hét együttlét! Legyél te is Szitizen, és ünnepeljük együtt a 25. Szigetet!
Sarnyai Ödön
