„Ha elolvassuk a három ábrahámi vallás szent könyveit, könnyen úgy tűnhet, hogy mind szélsőséges és veszélyes, ha szó szerint értelmezzük őket” – fogalmazott egy interjúban Doug Saunders újságíró, a The Myth of the Muslim Tide c. kötet szerzője. Az elmúlt másfél évtizedben az iszlámot gyakran érte az a vád, hogy a gyűlölet és az erőszak vallása, mert a nyugatot megrázó több terrortámadás elkövetői vallási fundamentalista csoportokhoz kötődtek és nem egyszer vérengző ámokfutásaik során is iszlám jelszavakat skandáltak. Annak ellenére is teret tudott nyerni a nézet a világvallásról, hogy az ilyen támadások után muszlim vezetők és civilek rendszeresen elhatárolódnak az erőszakos cselekményektől a nyilvánosság előtt. A muszlim közösségek képviselői gyakran hangsúlyozzák, hogy a terroristák felületesen ismerik a vallást és a szélsőséges nézeteik igazolásához kiragadják a Korán egyes mondatait a szövegkörnyezetükből és történelmi összefüggéseikből.
Ugyanez – teszik hozzá sokan – elmondható azokról a nyugati kommentátorokról is, akik szerint a muszlim társadalmak értékrendje kibékíthetetlen a nyugatéval és a világuralomra törő iszlám rémképével fenyegetnek. Közkedvelt példa az ilyen víziók az alátámasztására a Korán „kardvers” néven elhíresült része, amely látszólag – és ellentmondva a szent irat számos egyéb ide vonatkozó tanításának – a más vallások követőinek elpusztítására szólítja föl a muszlimokat: „De amikor a tiltott hónapok letelnek, akkor öljétek meg a pogányokat, ahol csak föllelitek őket!” (9:5). Az utalás azonban azokra a 7. századi többistenhívő arab törzsekre vonatkozik, amelyek megszegték a korai muszlimokkal kötött békeszerződést. A Korán megkülönbözteti a pogányoktól a zsidókat és keresztényeket, „a könyv népei”-ként utalva rájuk, akik ugyanabban az istenben hisznek, mint a muszlimok („A mi Istenünk és a ti Istenetek egy.”, 29:46) és a viták elkerülését vagy legfejlebb a mérsékelt hangú vitázást javasolja velük. Sőt, az iszlám vallásjog, a saría ezt a két csoportot ruházta föl elsőként védett státusszal a muszlim birodalmakon belül.
A „kardverset” megelőző és az azt követő versszakokból kiderül, hogy az erőszakos fellépés a pogányok közül csak a szerződésszegőkre – tehát az erőszakot kezdeményezőkre – irányulhat, de a szövegrész közülük is fölmenti a megbánást tanúsítókat. A védelmet kereső nem muszlimokról pedig így ír a fent idézett versszak folytatása: „És ha egy pogány védelmet kér tőled, akkor nyújts neki védelmet, hogy meghallhassa Allah szavát! Azután juttasd el őt biztonságos helyre!” (9:6). Mindez összhangban van a Koránnak azokkal az általános tanításaival a háborúzásról (ezekre a korai muszlimok üldözése miatt volt szükség), amely csak a védekező katonai fellépést engedi meg egy másik néppel szemben, ezt is csak azzal a megkötéssel, hogy a válasz nem lehet kegyetlenebb a támadó viselkedésénél: „Harcoljatok Allah útján azok ellen, akik ellenetek harcolnak! Ám ne lépjétek át a határokat! Allah nem szereti azokat, akik túllépnek a megszabott határokon.” (2:190) A Korán szerint a fölajánlott békét el kell fogadni (4:90, 8:61), harc esetén pedig a szöveg tiltja ártatlanok meggyilkolást (5:32, 6:151). A vallás egy másik fontos szövege, a Hadísz is rendelkezik róla, hogy a harcban tilos nőket, gyerekeket és más civileket – köztük szerzeteseket – megölni, de az épületek és templomok lerombolása sem engedélyezett.
A Korán azt is kifejezetten tiltja, hogy a muszlimok erőszakkal térítsenek át másokat a vallásukra („Nincs kényszer a vallásban.”, 2:256; „Nem kényszerítheted őket.”, 88:21-22). Ennek megfelelően a fegyveres dzsihádnak – a szellemi-lelki küzdelmet is jelentő fogalom sokszor nem katonai értelemben szerepel a szövegben – sem ez a célja, hanem szükség esetén annak a biztosítása, hogy a muszlim közösségek szabadon gyakorolhassák a hitüket. Azonban, mint korábban láttuk, hadviseléshez csak akkor lehet folyamodni, ha nincs más módja az önérvényesítésnek és ilyenkor sem válhat célponttá a civil lakosság. Az ennek ellenkezőjét sugalló, gyakran idézett versszak („És harcoljatok ellenük, amíg nem lesz több kísértés [a hívők eltántorítására], s amíg a vallás egyes-egyedül Allahé…”, 8:39) megint csak a kontextusában nyer teljes értelmet: az eggyel korábbi passzusból kiderül, hogy a muszlimokat visszatérően megtámadó csoportokról van szó Mohamed idejéből.
Az iszlám 1400 éves története alatt a muszlimok többnyire békés viszonyt ápoltak a velük egy társadalomban élő, más vallású közösségekkel. Az olyan középkori muszlim birodalmakban, mint az Oszmán Birodalom vagy Al-Andalusz iszlám államai, a zsidó és a keresztény kisebbségek nagyobb vallási toleranciát élveztek, mint a korabeli Európa vallási kisebbségei, de Bhikhu Parekh brit-indiai politikafilozófus szerint a török ún. millet-rendszer ebből a szempontból a legtöbb mai nyugati társadalmon is túltett. A dhimmik, vagyis védett közösségek intézménye egészen Mohamed uralkodásáig nyúlik vissza és olyan nem muszlim csoportokat jelöl – kezdetben főként „a könyv népei”-t –, amelyek egy muszlim birodalomban szabadon gyakorolhatták vallásukat és saját jogrendszert is alkalmazhattak, de csak korlátozott politikai jogokkal rendelkeztek. Egy szunnita szöveg arra figyelmeztet, hogy aki megöl egy muszlim védelem alatt álló nem muszlimot, az „nem fogja megérezni a paradicsom illatát”.
A török hódoltság a Magyar Királyság korábbi területein sem eredményezett vallási üldözéseket. A megszállt városokra a török és a magyar lakosság békés együttélése volt a jellemző – írja Gárdonyi Albert tanulmánya –, a falvak pedig megőrizték magyar és keresztény jellegüket. Így például, bár a budai Várnegyed templomait fokozatosan mecsetté alakították, kisebb számban a hódoltság végéig éltek itt keresztények és zsidók is, a pesti oldal pedig – ahol a Belvárosi plébániatemplom továbbra is keresztény templomként működött – keresztény központ maradt, akárcsak Óbuda. A muszlimok megjelenése mellett növelte a vallási sokszínűséget, hogy az Oszmán Birodalom területéről szefárd zsidók és ortodox szerbek vándoroltak be az országrészbe. A dhimmi-rendszer vallási toleranciája miatt javult a vallási kisebbségek helyzete is, például a zsidóságnak a kereskedelmen kívül más tevékenységeket is engedélyeztek. „A város a török birodalom uralma alatt állott, s lakozásunk viruló volt, akár a zöldellő olajfa, biztonságos és nyugalmas” – áll a XVII. és XVIII. század fordulóján élt Schulhof Izsák rabbi visszaemlékezésében Buda életéről az 1686-os ostrom előtt.
Mindezeket az árnyalatokat nem veszik figyelembe a terroristák, akik az iszlám nevében intoleranciát hirdetnek és ártatlanokat gyilkolnak. Azt, hogy jellemzően kikből és milyen motivációval lesznek ilyen bűnök elkövetői, illetve hogyan viszonyul tetteikhez a szélesebb muszlim közösség, külön blogbejegyzés tárgya lesz.
B.Á.
Felhasznált források
Ahrida Synagogue (Balat, beginning of the 15th century). Turkish Cultural Foundation. http://www.turkishculture.org/architecture/synagogues-in-istanbul/ahrida-synagogue-balat-1042.htm
Alnatour, Omar: Muslims Are Not Terrorists: A Factual Look at Terrorism and Islam. The Huffington Post, Sep 12, 2015. http://www.huffingtonpost.com/omar-alnatour/muslims-are-not-terrorist_b_8718000.html
Bhatti, Rameza. Terror Does Not Represent Islam. The Huffington Post, Mar 30, 2016. http://www.huffingtonpost.com/rameza-bhatti/terror-does-not-represent_b_9577060.html
Gárdonyi Albert: Buda és Pest keresztény lakossága a török hódoltság alatt. In Dr. Némethy Károly és Dr. Bodó Jusztin (szerk.): Tanulmányok Budapest multjából V. Budapest, 1936, Budapest Székesfőváros Kiadása. 13-33. p. http://epa.oszk.hu/02100/02120/00005/pdf/BPTM_TBM_05_013-033.pdf
Götz Eszter: Romanióták és szefárdok. Mújt és Jövő, 1995 1-2, 161-166. p. http://www.multesjovo.hu/en/aitdownloadablefiles/download/aitfile/aitfile_id/1079/
Molnár Antal: Reformáció a hódolt Magyarországon. História, 31. évf. 9-10. sz. (2009), 5-11. p.
http://www.historia.hu/userfiles/files/2009-0910/Molnar1.pdf
Munif, Abdul-Fattah: A dzsihád valódi jelentése. iszlam.com. http://iszlam.com/iszlam-az-elet-vallasa/iszlam-es-nyugat/item/1311-a-dzsihad-valodi-jelentese
Munif, Abdul-Fattah: A tolerancia kultúrája a muszlimoknál. iszlam.com. http://iszlam.com/iszlam-az-elet-vallasa/iszlam-es-nyugat/item/1235-a-tolerancia-kulturaja-a-muszlimoknal
Parekh, Bhikhu: Rethinking Multiculturalism. Cultural Diversity and Political Theory. Houndmills-London, 2000, Macmillan.
Rahman, Sheikh Jamal: Making Peace with the Sword Verse. YES! Magazine, Oct 13, 2010.
http://www.yesmagazine.org/blogs/interfaith-amigos/making-peace-with-the-sword-verse
Raj Tamás - Vasadi Péter: Zsidók a törökkori Budán. Budapest, 2002, Makkabi.
Saunders, Doug: The Myth of the Muslim Tide. Do Immigrants Threaten the West? New York, 2012, Vintage.
