Yu Zhao Xiang egy évtizede él Budapesten, magyar származású férjével. Miatta költöztek Magyarországra. Akkor még nem tudott sokat erről a kis országról Európa közepén, de nagy várakozásokkal tekintett az itteni élet elé. A legnagyobb kezdeti nehézséget az jelentette, hogy akkor még nem beszélt magyarul, s angolul hiába próbálkozott, a mindennapi ügyintézésben nem járt sikerrel:
Nem szeretnék általánosítani. Az emberek minden országban egyformák. Vannak jószándékú, kedves emberek és akadnak akik nem nézik jó szemmel a külföldieket, főleg azokat, akiken látszik, hogy máshonnan jöttek, színes bőrűek. A világon bárhol találkozhatunk ezzel.
Amikor ide költöztem, nem beszéltem magyarul. Angolul próbálkoztam, de szerintem kevesen beszélnek idegen nyelveket. Nehezen ment az ügyintézés, a mindennapi élet, a bevásárlás, a parkolás, a villanyszámla kifizetése is nehézséget okozott. Látom, hogy ma már egyre inkább természetes, hogy kell idegen nyelveket beszélni. Ami viszont továbbra is zavar néha, az a szemetelés, illetve az, hogy nem figyelnek egymásra az emberek. Lehet, hogy azért érzem, mert ázsiai vagyok és az egymás iránti tisztelet, megbecsülés természetes számomra. A budapestiek úgy látszik, hajlamosak arra, hogy saját érdekeiket mindenáron, néha önző módon is érvényesítsék. Jó példa erre, hogy sokszor látom, hogy az autók egyszerre két parkolóhelyet foglalnak el, nem gondolva másokra, vagy a tömegközlekedési eszközökön az ajtóban állnak meg az emberek, megnehezítve a fel- és leszállást. Emiatt az elején a legegyszerűbb apró dolgok elintézése is sikerélményt jelentett, pl. az, hogy ismeretlen helyre időben érkezzem, találjak parkolóhelyet, befizessem a csekkeket a postán, elintézzek valamit, ez mind öröm volt számomra a mindennapokban!
Szeretek időt tölteni a barátaimmal, figyelni az embereket. Gyakran kávézókban találkozunk: ez a kávéházi kultúra is vonzó oldala Budapestnek! Szeretem a hagyományos cukrászdákat is, a kávét, de a magyar ételeket, a halászlét sem vetem meg. Pár Budapesten eltöltött év után beiratkoztam az Egészségügyi Főiskolára fizioterápiát tanulni. Az iskola és a családom mellett nem sok időm jut másra. Ami még ideérkezésem után kezdtem el Taichit tanulni, majd tanítani. Akkor még nem tudtam, mibe vágok bele. Érdekes, hogy Kínában nem gyakoroltam a taichit, viszont mikor megérkeztem Magyarországra, meghatározó részévé vált itteni új életemnek. A Taichi messze túlmutat egy mozgássor elsajátításán: megtanít más perspektívából szemlélni az életet. Segít ebben a rohanó világban lelassulni, magadba, belülre figyelni, kapaszkodót nyújt azokban a helyzetekben, mikor segítségre, vagy támaszra szorulsz. Megmutatja, hogy az életet egy folytonosan változó folyamat, melyben maga a változás a lényeg – ezáltal sokkal könnyebb az új helyzeteket elfogadni és külföldiként egy idegen országban beilleszkedni.
A magyarok, akikhez közelebb kerültem, nagyon segítőkészek. Az egyik vidéki ismerősöm épp velünk töltötte a hétvégét, mikor férjem szívrohamot kapott és kórházba kellett szállítani - ha nincs mellettem a barátnőm, nem tudom, hogyan állok helyt ebben a nehéz helyzetben, külföldiként egy idegen országban.
Ma Ying – Hai Di
