1944-ben, egy késő nyári éjszakán a tizenkilenc éves apám egy vonaton Stockholmba tartott, hogy megkezdje tanulmányait a műszaki egyetemen. A kalauz kíváncsi lett erre a szemlátomást nem svéd fiatalemberre, és megkérdezte tőle, hogy hova valósi és miért jött Svédországba. Apám elmondta a kalauznak, hogy egy norvégiai náci haláltáborból szökött meg és most lehetősége nyílt tanulni. Amikor apám leszállni készült a vonatról, a kalauz odament hozzá, és átadott neki kilencven koronát, amit az utasoktól gyűjtött össze afféle kezdőtőkének. Egy egyszerű, szolidáris cselekedet 1944-ben.

Csaknem hetven évvel később a Görögországba érkező menekültekről szóló híreket nézem. Embereket mutatnak, akik abban a reményben menekültek el a hazájukból, hogy biztonságban élhetnek egy olyan helyen, ahol béke van és tiszteletben tartják az emberi jogokat. Szemben azzal a menekültek jogairól szóló egyezménnyel, amit a legtöbb európai ország aláírt, a menekültek szabad mozgását korlátozzák, és menekülttáborokban tartják őket fogva Európa peremén, anélkül, hogy megkezdődne a menedékjogi eljárásuk. Amikor a norvégiai Nobel bizottság kihirdeti, hogy a Nobel-békedíjat idén az EU kapja, a világ szegregáltabb, mint valaha. Tény, hogy Európában sokkal inkább tekintetbe veszik az emberi jogokat, mint a világ számos más részén, de kiket illetnek meg ezek a jogok?

2011 során az EU-ban összesen 365 000 döntés született harmadik világból érkezett emberek menedékkérelmével kapcsolatban. A legtöbbjüket elutasították. Háromnegyedüket arról értesítették, hogy egyik jelenlegi EU-tagországban sem látják őket szívesen. Svédországban is elutasítják a legtöbb kérelmet. Idén a Göteborgban rendezett ifjúsági labdarúgó-világbajnokságon a szíriai csapat nem vehetett részt. Tényleg képtelenség lett volna lehetővé tenni, hogy ezek a srácok pár hétre kiszakadjanak a terrorból?

Ki tudja, hogyan festene a társadalmunk, ha ahelyett, hogy kirekesztjük őket Európából, kiaknáznánk azoknak az embereknek a potenciálját, akik bátorságuk, kezdeményezőkészségük és kitartásuk révén eljutottak idáig? Ezek pont olyan tulajdonságok, amelyeket számos vállalatnál elsőrendű fontosságúnak tartanak manapság.

Apám mérnöki diplomát szerzett a műszaki egyetemen. A pályája nagy részében az Asea Skandia vállalatnál dolgozott, sok adót fizetett, és rengeteget költött technikai újdonságokra. Nyugdíjba vonulása előtt még egy szép címet is kapott.

100%-is biztos vagyok benne, hogy a mostani menekültek ugyanolyan kompetensek, mint apám volt. Mégis, a "rossz" etnikumú vagy nemzetiségű emberek nagy része kénytelen azzal szembenézni, hogy nem rendelkeznek ugyanazokkal az esélyekkel, mint az európaiak többsége.

Mindez az emberi erőforrások szégyenletes elpocsékolása 2012-ben.

Katarina Popovic, Stockholm

A cikk nyomtatásban is megjelent a 2012. november 20-i Metropolban