Szerző: Bolek Zoltán

Gül Baba türbéje (Wikimedia)

Magyarországon nem idegenek a muszlim sírok, a régészek az Árpád kori ilyen jellegű temetkezési helyeket és módozatot padmalyos síroknak nevezi. Ilyen temetkezési helyeket találhatunk idehaza többek között Szabolcs, Hajdúböszörmény, Orosháza környékén, mely azt bizonyítja, hogy a Tatárjárás előtt ezek a helységek a hazai iszlám bázisai voltak.[1]

"A Rácfürdő a Gellért-hegy északnyugati lejtőjén, a város többi háza között fekszik. […] A forrás a Gellért-hegy északi sziklaoldalának tövéből ered, és rendkívül bő víztartalmú; 24 óra alatt 24,447 hektoliter vizet ad. Vizeinek hőmérséklete 43,4 °C." 

Amennyiben magunk is dzsinnek, maridok keresésére adnánk a fejünket, ne a Rác fürdőben kezdjük – jogi viták miatt jelenleg zárva tart. Ámbár lehetséges, hogy a korrupció, csúszások és a jelentős vagyoni hátrányt okozó bűncselekmény, hűtlen kezelés[1] nem érdekli, érinti őket, és mindezek ellenére a csodásan felújított termekben szabadon vigadnak.

A fürdő 1945-ben (fortepan.hu)

Abból kifolyólag, hogy leginkább ezek az épületek maradtak fent, hajlamosak lehetnénk a fürdőkkel összekapcsolni a török kori emlékeket, hisz legalább annyi épült belőlük, mint dzsámiból és minaretből. Ezúttal róluk lesz szó.

A felemelkedést, és Buda elfoglalását követően a törökök nagyon hamar berendezkedtek a fővárosban - az ország egy részét addigra már rég az uralmuk alá hajtották, és a jelentősebb városokat elkezdték a saját képükre formálni: mecseteket, fürdőket, síremlékeket építettek, a korábbi épületet egy részét átalakították, lerombolták, vagy köveik egy részét újra felhasználták. Ebben a bejegyzésben a legkorábbi építészeti emlékek bemutatására tennék kísérletet.

Egy bektasi dervis halála (terebess.hu)

Elmerültünk már a török népek tengerében, a távoli Altáj hegységtől Anatóliáig vonultunk lóháton, egy idő után Allahhal az oldalunkon, és egy olyan férfiról kezdtünk beszélni, aki egy hatalmasra nőtt állam alapjait tette le - ő volt, Oszmán, akit a harcok heve edzett. Bátorságával megváltoztatta a világot. Létrehozta az Oszmán Birodalmat. 

Az előző rész tartalmából: a korábbi bejegyzésben megismerkedhettünk a fürdőzés rituális szerepével. Az Indus-völgytől, a görögökön és a rómaiakon át eljutottunk zsidókig és muszlimokig, láthattuk, hogy a sok szükségszerű hasonlóság mellett mindenkinek mást és mást jelentett a víz - nem csak egy közeget, ami a fizikai piszoktól szabadít meg, hanem ami gyógyulást, és lelki megtisztulást is biztosítja. És most a folytatás: kik azok a "törökök"?

(historyline.kz)

Magyarok és törökök kapcsolata hosszú évszázadokra nyúlik vissza. A viszony nem mindig volt felhőtlen: az 1300-as évek közepétől kezdve szinte állandó hadiállapot állt fenn a két birodalom között. Ezt tetézte be a „150 évnyi” megszállás, melynek következtében közvetlen betekintést nyerhettünk – vagyis az akkor élők, ha nem mi – a török kultúrába. A hosszú együttélés ellenére, az ország felszabadítása, aztán az ezt követő újabb és újabb „felszabadulások” és háborúk, építkezések, tűzvészek következtében a 21. századra kevés, ám annál jelentősebb emlékünk maradt ebből a korból: az egri minaret, a pécsi dzsámi, és a budai vár falain végzett erődítések, illetve a világhírű fürdők hirdetik a birodalom hajdani nagyságát. Számunkra az utóbbiak nem csak a turisztikai bevételek miatt értékesek, érdekesek - kulturális szempontból is. Az emlékek, feliratok, a  tisztálkodás iránt táplált szenvedély az iszlám kultúra mélyebb rétegeibe enged bepillantást. Kezdjünk hát fürdés szerepének a tisztázásával.

(thebathtubdiva.com, illusztráció)