Perspektívák Facebookon

Perspektívák

Ahány kultúra - annyi nézőpont.

Két bevándorló, akik megvalósították önmagukat a BKV-nál

A Magyarországon élő migránsok jelentős része azt hiszi, hogy számukra lehetetlen magyar cégnél elhelyezkedni. Félelmeik feltehetően abból erednek, hogy úgy vélik, a magyar nyelvtudás előfeltétel ezeknél az állásoknál.Nem meglepő, hogy tartanak ettől, hiszen a magyar nyelv teljesen egyedi, és a legtöbb bevándorló nehéznek találja az elsajátítását. E sorok szerzője viszont talált két bevándorlót, akik magyar cégnél dolgoznak. Michel Victor és Marcelo Cake talán sokak számára meglepő módon a BKV-nál dolgoznak, és úgy tűnik, mindketten kitűnően boldogulnak saját részlegüknél.

TramDriverCake.JPG

Michel Victor futballozik a BKV Előre SC-ben, amely a magyar másodosztályba tartozik.

A céggel kötött szerződése révén Michel lett az első afrikai, aki a BKV-nál játszik, amit a nigériai focista nagy megtiszteltetésnek tekint.

Edzője is Michel elhivatottsága mellett tanúskodik: "Keményen gyakorol és tehetséges" - mondja Menczeles Iván, aki szemmel láthatóan megbecsüli a gólszerzőjét.

Michel kedvenc mezszáma a húszas, de a BKV Előre SC-ben a huszonkettes számot viseli. Boldog házasságban él egy magyar lánnyal.

Michel2.JPG

Míg Michel a futballpályán jeleskedik, Marcelo Cake a BKV egyik vezetőülésében foglal helyet. Marcelo, aki gépészmérnöknek tanult Budapesten, szintén az első afrikai a saját részlegében.

Marcelo megosztotta velem, hogy nemcsak a villamos vezetést szereti, de büszke is rá, hogy a közlekedési vállalatnál dolgozhat.

"Szeretek vezetni, élvezem, hogy innen oda, onnan ide szállítom az utasokat" - közli, és hozzáteszi, hogy büszke a villamosvezetői állására.

A guineai Marcelót, akit kollégái csak Cake-nek szólítanak, a 2-es villamos vonalán fényképeztük le a Közvágóhídnál, amint a Jászai Mari tér felé indul.

Hakeem Babalola

Címkék: személyes bkv bevándorló 2013.02.02. 16:17

süti beállítások módosítása