Perspektívák Facebookon

Perspektívák

Ahány kultúra - annyi nézőpont.

Felhők a befektetők egén – változó üzleti környezet Magyarországon

Li Kexin egyik barátja javaslatára, 1999 márciusában érkezett Magyarországra, New Yorkból. Akkor még szinte semmi nem tudott erről az országról, de azonnal megragadta Budapest és a Duna szépsége, az emberek közvetlensége: „ ..olyan érzésem volt, mintha a 60-70-es évek Kínájába érkeztem volna..” mondta. Li Kexin.JPG

Az első benyomás és az akkor jónak tűnő üzleti lehetőségek hatására úgy döntött, hogy itt marad. Mind a környezet, mind pedig a magyar emberek nagyon befogadóak voltak akkor. Ez - véleménye szerint -  mára megváltozott, az emberek sokkal tartózkodóbbak az ázsiaiakkal, s általában a külföldiekkel szemben, nem annyira kedvesek, udvariasak, mint régebben.

Sajnos, gyakran előfordul, hogy a magyarok nem tisztességesek és korrektek az üzleti kapcsolatokban sem. Ebben nyilván közrejátszik a magyarországi kínai kolóniáról alkotott vélemény, ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy - mint ahogy a világon bárhol - mindenütt vannak olyan emberek, akik valamiért kilógnak a társadalom támasztotta elvárások közül. A kilencvenes években a magyarokra jellemző volt az idősek tisztelete, ami akkor Kínában nem volt annyira jelentős. Ez mára megváltozott, Kínában újra nagyon fontos érték az idősek tisztelete, megbecsülése, míg – Kexin szerint - Magyarországra ez már nem jellemző.

Elmondása szerint a külföldiek elleni ellenszenv is felerősödött az elmúlt években Magyarországon. Nemcsak a mindennapokban, de az üzleti életben egyaránt lehet ezt érezni. Nem üdvözlik a külföldi befektetőket, gyakran nem tartják be az ígéreteket, s a politikai döntéshozók sem támogatják megfelelően a komoly befektetések iránt érdeklődőket. Sajnos, a körülmények gyakran rákényszerítik az itt élő külföldieket, hogy a magyarokhoz hasonlóan, ők se mindig tisztességes úton kereskedjenek. Az üzleti életben érvényes szabályozások átláthatatlanok és kiszámíthatatlanná teszik a befektetői, kereskedelmi környezetet - panaszkodik Kexin.

Sajnos, nem érzékelek nagy, vagy pozitív változást sem a jogi szabályozásban, sem pedig Budapest városképében 16 év alatt. Sokunknak komoly nehézséget okoz a vámolással összefüggő gyakorlat, mely szerint előre kell a vámot kifizetni, míg más EU országokban csak utólag. A Malév csődje, illetve a Hainan légitársaság meghiúsult tárgyalásai a kereskedelemben, szállítmányozásban is óriási kiesést jelentenek. Jelenleg megfordult a tendencia: Kínában érdemes befektetni, pénz keresni, nem pedig itt. A magyar kormánynak sokkal többet kellene tennie azért, hogy javítson a befektetési feltételeken, körülményeken - ecseteli a helyzetet az üzletember.

Írta: Ma Ying – Hai Di

Címkék: üzlet személyes Kína Li Kexin 2013.01.03. 15:26

süti beállítások módosítása