Szülőhaza. Ez az a fogalom, ami meghatározza énünket, azt, hogy kik is vagyunk valójában. De mi van akkor, ha valakinek az énjét egyformán formálta két különböző kultúra?

Különböző emberek nagyon eltérő képpel rendelkeznek Magyarországról. Sokaktól hallom, hogy nagyon nehéz boldogulni Magyarországon az alacsony életszínvonal miatt, míg mások szerint Magyarországon olcsó és kényelmes az élet. Az alábbi Melinda Marcziovának, egy szlovák barátnőmnek a története, aki számára Magyarország és Budapest az álmai megvalósulását jelentette.

"A szívem Budapestre hozott, de közben hű maradtam Szlovákiához is..."

Búcsú rossz időben címmel a tavalyi Ünnepi Könyvhétre jelent meg a délvidéki születésű, Budapesten élő Bartha György kötete a zentai zEtnak kiadó gondozásában. A szerző költőként lényegében alig ismert Magyarországon, s mint a vele készült interjúnkban elmondta, néhány folyóirat-publikációtól eltekintve nem is kereste a kapcsolatot az anyaországi kiadókkal. A régi Jugoszláviában – édesapja és nagyapja hatása alatt – egy viszonylag boldog gyermekkort élt meg Újvidéken, majd a múlt század kilencvenes éveinek délszláv háborúi, az ország gazdasági összeomlása miatt döntött a vándorbot mellett. S habár közhelynek tartja, mégis fontosnak tartja kimondani: a gyermekei miatt is vállalnia kellett mindent – jót is és rosszat is –, ami az áttelepüléssel járt. Ma már, a nyugdíjas évek felé kacsintgatva, szívesen idézte fel emlékeit, köztük azt is, hogyan csente el egyik volt osztálytársa első versét, hogy beolvassa az Újvidéki Rádió irodalmi műsorában, vagy azt is, hogy immár Magyarországon előfordult vele olyan is, hogy nem vették fel egy munkakörbe, mert nem találták megfelelően szépnek az állás betöltéséhez. Pedig nem is manökennek jelentkezett divatbemutatókra…

Budapesten tombol a nyár, mostanában a negyven fokot megközelítő hőség is volt.
Kíváncsi lennél egy új, hűsítő italra?

Próbáld ki az Ázsiából érkezett buborékos teát!

Nagyon szubjektív és a nagyon kötetlen feljegyzések a soproni VOLT Fesztiválról hazatérve, többek között Maszkuráról, a Budapesten élő és boldoguló erdélyi magyar srácról is

A VOLT-on voltunk a múlt héten, ezért nem foglalkoztunk semmi komoly dologgal, ellenben minden olyasmivel, ami valóban fontos. (És valójában fontosabb lenne akkor is, amikor komoly dolgokkal foglalkozunk…)

Például a csilpcsalpfüzikével is, akinek az utóköltését esetleg megzavarhattuk volna, de róla majd később…

Addig is: bocsika!

Az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg Tóbiás Krisztián, a délvidéki magyar irodalom fiatalabb nemzedékéhez tartozó költő sorrendben harmadik kötete. A bánsági Csókán született szerző már évek óta Balatonfüreden él, az EX Symposion szerkesztője volt, de emellett egy saját vállalkozást is működtet. Munkát keresve érkezett Magyarországra, és már épp arra készült, hogy hazatelepedjen, amikor egy szerelem mégis itt tartotta. Azt mondja, magában hordja otthonát, a szülőföldjétől talán nem is tudna, de semmiképp sem akar elszakadni, s mégis, ahhoz fogható kötődéseket, mint amiket egykor a vajdasági kis faluban érzett, mostanában Balatonfüreden tapasztal: „Itt van valami a levegőben, ami máshol nem volt. Valami, amitől jó itt lenni” – mondja. A magyar állampolgárságra tíz évet kellett várnia, de mint mondja, „országról, jogról beszéljen az, akinek ez számít valamit”. Az interjúban kitért arra is: kötetei a vajdasági zEtna kiadónál jelennek meg, s nem is gondolt arra, hogy magyarországi cégnél házaljon kézirataival.