Perspektívák Facebookon

Perspektívák

Ahány kultúra - annyi nézőpont.

Fabiny Tamás: a vallás nem lehet politikai program

Az evangelikus püspök Dr. Fabiny Tamás a 2015-16-os években aktívan nyilatkozott és szólalt fel a menedékkérők és menekültek védelmében - hivatkozva a keresztényi értékrendre. Ma már óvatosabban fogalmazna, hiszen a politika és a vallás nem szerencsés, ha túl szorosan kötődik egymáshoz. 

Beszélgetésünkben szóba kerülnek a muszlimok, a vallásközi párbeszéd, az egyház valódi feladatai, de kitérünk a művészet és a vallás viszonyára is.

 

 

 

 

 

Címkék: vallás iszlám kereszténység muszlimok menekültek evangelikus Civil Rádió Fabiny Tamás vallásközi párbeszéd 2020.09.16. 13:54

Rejtélyes budapesti gyilkosságok – új magyar krimik a polcon

Hegyi Gyula a magyar közélet egyik sokoldalú, kreatív szereplője. Filmes újságíróként kezdte a pályafutását, később országgyűlési és EP képviselő volt, fél lábbal most is Brüsszelben él míg közéleti témákban pedig hetente jelenik meg írása valamelyik újságban. Mindezek mellett több verseskötet és útikönyv jelent meg tőle, a baloldaliságot vagy a keresztény hitet elemző tanulmányokat publikál és most kettő klasszikus bűnügyi történettel ajándékozta meg az olvasókat.

id22-319163.JPG

A cikk folytatódik »

Címkék: kultúra krimi gyilkosság könyvajánló bűnügy Budapest Hegyi Gyula 2020.08.29. 13:39

A bosnyák katonáink megmaradt emléke

Az Osztrák-Magyar Monarchiának több ezer bosnyák katonája volt, akik vitézül harcoltak a Nagy Háborúban.

A Birodalom felbomlott.

Lássuk milyen emlékek maradtak Ausztriában és Magyarországon a bosnyák katonáinkról.

hadsereg_02_large.jpg

A cikk folytatódik »

Címkék: muszlim temető bosnyák emlékhely első világháború Bosznia-Hercegovina osztrák-magyar monarchia Bosznia katonasír 2020.07.27. 05:43

Piknik az árokparton - a könyv a Sztalker film mögött

Tizenhat évesen meghatározó élmény volt Tarkovszkij Sztalker című filmjét látnom. Azóta öt-tíz évente biztos tiszteletemet teszem a Zónában és fedezek fel újabb gyöngyszemeket a Sztalker, a Professzor és az Író dialógusaiban. Gyönyörködöm a fantasztikus ábrázolásmódon vagy csak a már ismert történet újabb részleteiben veszek el röpke három órára. Nem kell nyilván ragoznom, hogy ez a film a legfontosabb tízben benne van az életem listáján, nem csak mint film, de talán mint általánosan vett művészeti alkotás is van ennyire előkelő nálam.

Klasszikus Film] Stalker - Filmérték blog

A cikk folytatódik »

Címkék: sci-fi kultúra stalker irodalom szovjet irodalom sztalker Tarkovszkij Sztrugackij 2020.07.20. 06:35

Muszlim temetők és halottak Magyarországon

Szerző: Bolek Zoltán

gul_baba_turbe_budapest.jpg

Gül Baba türbéje (Wikimedia)

Magyarországon nem idegenek a muszlim sírok, a régészek az Árpád kori ilyen jellegű temetkezési helyeket és módozatot padmalyos síroknak nevezi. Ilyen temetkezési helyeket találhatunk idehaza többek között Szabolcs, Hajdúböszörmény, Orosháza környékén, mely azt bizonyítja, hogy a Tatárjárás előtt ezek a helységek a hazai iszlám bázisai voltak.[1]

A cikk folytatódik »

Címkék: budapest török iszlám építészet muszlimok 2020.01.27. 21:45

süti beállítások módosítása