Perspektívák Facebookon

Perspektívák

Ahány kultúra - annyi nézőpont.

Fesztiválgalaxis útikalauz - gasztrobloggereknek is

Avagy: hétmérföldes lépésekkel egy megkésett Sziget-összefoglaló felé (videóval és minden földi jóval; 3. rész)

Aztán persze még sok minden történt…0006.jpg

Mielőtt aznap este hazaindultunk volna. Augusztus 16-a, vasárnap, vagyis hát… ekkor már éjfél utáni időpontot jelzett minden erre alkalmas eszköz, a karórám, a mobiltelefonom, a biológiai vekkerem, de talán még a söröm is. Tehát ennek már mindenképp 17-ének kellett lennie, hétfő hajnalának. Hetfü hajnalának – ahogy vajdaságiasan mondhatnánk, ha szűkebb társaságban felébredne társaságunkban holmi tájszólásosság. Tehát este már semmiképp sem lehetett…

A cikk folytatódik »

Címkék: kultúra sziget sziget fesztivál muse drones 2015.08.30. 19:31

„Egy ember véleménye is számít, mert abból lesz az összefogás” – avagy interjú a Solar Surf zenekarral

n-6580.jpgEgy kis szünet után újból jelentkezem Debrecenből, ahol az egyedi hangzásvilággal rendelkező Solar Surf zenekar énekesnőjével Szakál Diával beszélgettem zenéről, rasszizmusról, menekültkérdésről. A három gyerekes anyuka, emellett emberi jogi aktivista és önkéntes nagyon őszinte és határozott válaszokat adott kérdéseimre. Dián kívül a zenekar alapítója Csató János (gitáros), Szabó Zsolt (basszusgitáros) és Király Tibor (dobos) alkotja a formációt.

Hegedüs Erika a Solar Surf zenekarral készített riportját olvashatjátok

A cikk folytatódik »

Címkék: kultúra debrecen menekült solar surf ZARE Szakál Dia 2015.08.27. 17:24

Fesztiválozás az árpatáblák szegletében

Avagy: hétmérföldes lépésekkel egy megkésett Sziget-összefoglaló felé (videóval és minden földi jóval; 2. rész)

 0010.jpg

Csaknem tízezernyi szigetlakó dobta be a jövőnek szánt üzenetét a fesztiválon felállított óriási Jana Palackpostába – derült ki a szervezőiroda által az idei fesztivál utolsó előtti napján szétküldött közleményből. S, hogy mit üzentek a látogatók a jövőnek? Sena például ezt: „Elmondhatjuk, hogy a Szigeten lényegében megvalósult a világbéke. Ezt a szellemiséget küldöm a jövőnek! LOVE & PEACE!”

A cikk folytatódik »

Címkék: kultúra sziget gogol bordello sziget fesztivál sziami 2015.08.26. 19:56

Esélylatolgatások fesztiválhangulatban

Avagy: hétmérföldes lépésekkel egy megkésett Sziget-összefoglaló felé (videóval és minden földi jóval)

sziget_bejarat.jpg

Hogy történhet meg velünk, hogy elkésünk, lemaradunk egy koncertről, egy buliról a Sziget Fesztiválon? Egy olyan koncertről, amelyre mindenképp szerettünk volna eljutni, sőt, már az első pillanattól kezdve, amikor hallottunk róla, amikor feltűnt a rendezvény honlapján, de a jegyünk megváltása óta meg aztán végképp… Szóval, minta semmi másra sem készülődtünk volna már hetek, hónapok óta.

A legkézenfekvőbb válasz erre nem is lehetne más:

– Nagyon egyszerűen!

A cikk folytatódik »

Címkék: kultúra sziget robbie williams sziget fesztivál 2015.08.23. 19:08

Senki nem születik illegálisnak! - Ilyen volt a tüntetés a migránsokért

A magyar-szerb határra tervezett kerítés, és az, ahogyan a menekültügyhöz a kormány viszonyul, sokaknál kiverte a biztosítékot. Több száz ember gyűlt össze kedd este a Szent István Bazilika előtti téren,a Migráns Szolidaritás Csoport szervezésében, hogy a menekültek jogaiért, a kerítés ellen és az emberség mellett demonstráljon. 

11694023_716138971848722_7226926760430002686_n.jpg

A cikk folytatódik »

Címkék: közélet tüntetés bevándorlók demonstráció összefogás menekültek MigSzol 2015.07.15. 09:44

Újraképzelt nemzeti identitások- Kiállítás a Gallery8-ban

2015.06.24-én a nyolcadik kerületi Mátyás Téren lévő Gallery8-ban jártam egy kiállításmegnyitón. A kiállítás a nemzeti identitások fogalomkörét járta körül, hiszen azért, hogy egy alkotó megjelenjen egy nemzeti térben, még nem kell feladnia saját kisebbségi identitását. A "Kinek a nemzete?" című kiállítás részben kanadai alkotók régebbi, ám a témához illő műveit mutatja be roma művészek újabb kortárs munkái mellett. 

A cikk folytatódik »

Címkék: kultúra Kiállítás Gallery8 2015.07.01. 15:47

Ilyen volt az idei Ramadán Fesztivál

 

Mint azt bizonyára sokan tudják, Ramadán hónapban, az iszlám holdnaptár 9. hónapjában, a muszlimok napkeltétől napnyugtáig böjtölnek. A hívők a 30 napos böjttől a test és a lélek megtisztulását várják. Ilyenkor nem csak az ételt-italt mellőzik, de a házas életet, sőt, még a rossz gondolatokat, vagy a csúnya beszédet is különösen kerülik. Ez alól felmentést csak a 14 éven aluli gyermekek, a terhes vagy szoptató anyukák, a betegek, idősek vagy utazók kapnak. A ramadán másik fő eleme a vallásos elmélyülés: a hívők ilyenkor naponta ellátogatnak a mecsetbe, ahol a Koránt tanulmányozzák.

Napnyugta után jöhetnek a közös vacsorák, ahová meghívják a családtagokat és a barátokat. A ramadán végén pedig hatalmas csoportos közösségi lakomát  rendeznek, ahol szeretetük jeléül adakoznak a szegényeknek is. 

A Dialógus Platform Egyesület idén immár a nyolcadik alkalommal szervezte meg a három estés "Ramadáni vacsorák" elnevezésű programot, amelynek a  budapesti Szent István-bazilika adott helyet, erősítve a vallások közötti békét.  A vacsorák, melyekre bárkit szívesen vendégül láttak, június 18. és 20. között kerültek megrendezésre, mindhárom alkalommal este nyolc órától várták a vendégeket. 

11536043_1002889403079180_555730103694374757_n.jpg

A cikk folytatódik »

Címkék: kultúra muszlimok Ramadán muszlim séták Budapesten Dialógus Platform Egyesület 2015.06.22. 11:43

süti beállítások módosítása