Egy kis szünet után újból jelentkezem Debrecenből, ahol az egyedi hangzásvilággal rendelkező Solar Surf zenekar énekesnőjével Szakál Diával beszélgettem zenéről, rasszizmusról, menekültkérdésről. A három gyerekes anyuka, emellett emberi jogi aktivista és önkéntes nagyon őszinte és határozott válaszokat adott kérdéseimre. Dián kívül a zenekar alapítója Csató János (gitáros), Szabó Zsolt (basszusgitáros) és Király Tibor (dobos) alkotja a formációt.

Hegedüs Erika a Solar Surf zenekarral készített riportját olvashatjátok

HE: A zenekar létrejötte előtt is énekeltél már más formációban, vagy szólóként kezdted a karriered? És a többiek?

SZD: Mind különböző zenekarokból jöttünk össze, kivéve engem, mert én komolyzenével foglalkoztam előtte, kórusban énekeltem, aztán különböző bárokban léptem fel. Utána volt egy 10 éves szünet, ami csak a zuhanyzóban való éneklést jelenti, meg az otthoni karaokezást. Utána jött ez a formáció, amikor a férjemmel megismerkedtem, aki jelenleg is a zenekar vezető és a gitárosunk.

HE: A komoly zenei hátteret nem volt nehéz összeegyeztetni a rockkal?

SZD: Mindig is hallgattam könnyű zenét; bluest, jazzt, drum and basst, rockot. Mindenevő voltam. Főleg a személyes ismeretség alapján jött ez a stílus. Ha a férjem nem rock zenész lenne, hanem mondjuk blues zenész, azt csinálnám.

HE: Már 10 éves a zenekar, és számos albumotok jelet meg ez idő alatt. Mégis hol találkozhat veletek a közönség?

SZD: A zenekar alakulása óta párhuzamosan csinálja a stúdiómunkákat és a fellépéseket. Általában klubokban játszunk valamint fesztiválokon, például Hegyalján, EFOTT-on, Campuson. Budapesten is több helyen felléptünk, például az A38-on. Hogy nem mainstream a zenekar, az egyrészt dalszövegeknek köszönhető, másrészt, hogy nem üzleti beállítottságú a zenekar.

HE: Te írod a dalszövegeket is. Esetleg van olyan számotok, ami valamilyen súlyos társadalmi kérdésre keresi a választ?

SZD: Igen van. Természetesen ez a saját véleményemet is tükrözi. Az utóbbi pár évben kezdtem el komolyabban beleásni magam a társadalmi problémákba, kérdésekbe. Mint civil ember indultam ki az egészből. Úgy gondolom, hogy muszáj körülnézni a világban, mert a dolgok körülöttünk léteznek, és a közöny a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk. Szerintem, ha az ember esélyt kap arra, hogy énekesként mikrofont ragadjon a kezébe, akkor kutya kötelessége, hogy jó értékeket közvetítsen. Az hogy mi a jó relatív, de nevezzük így a nem ártó, nem bántó, hanem az elfogadást és másokra való odafigyelést közvetítő értékeket. Ha csak felhívom a figyelmet a problémára és pár emberben elindít a dalszövegem egy olyan gondolkozási folyamatot, amely összébb hozhatja az embereket, vagy feláll valaki és elkezd segíteni, az már fél siker. Sajnos a mainstream réteg nem olyan befogadó az elgondolkodtató szövegek tekintetében. Szerencsére az utóbbi években az underground feltörekvéseknek köszönhetően ez kezd megváltozni. Én a régi mestereket követem, például az LGT-t mind szellemiségben, mind dalszövegírásban. Lehet gond is hogy ilyen megmondó ember vagyok, ezért nem olyan széles a közönségünk, de nekünk minőségi hallgatóságunk van.

HE: Akkor ezek szerint fontosnak gondolod, hogy egy híres ember kiáll valamely társadalmi érték mellett. Ez hatással lehet a közönségre is?

DSZ: Persze és kell is hogy hatással legyen. Az, hogy egy celeb ilyen szereplést vállal és ráadásul mindezt karitatív módon, ez a legtöbb, amit tehet. Én szívesebben megnézem azokat a filmeket, meccseket, ahol tudom, hogy valaki nem egyből a csekket írja utána, hanem valami más is mozgatja. Ezt hívják úgy, hogy közérdek és szerintem ez egy nagyon tiszteletre méltó dolog.

HE: Te magad is nagyon sokat önkénteskedsz magánemberként. A zenekarra mennyire jellemző a közérdekű szerepvállalás, például jótékonysági koncerteken való részvétel?

SZD: Igen. Volt egy koncertünk, ahol autista gyerekeknek játszottunk, illetve az Anonymous Csoport szervezett egy békés felvonulást, melynek a megnyitó zenekara voltunk. Az önkéntességet tevőlegesen én csinálom a zenekarban, de morálisan a fiúk is mögöttem állnak. Azt hiszem, ha nem állnánk egy fronton, nem zenélnénk együtt. Főleg, hogy ma Magyarországon a társadalmi szerepvállalás két pólusú. És ha nem pártpolitikai szinten tevékenykedek, hanem a civilekhez tartozom, akkor elég nagy ellenszélbe ütközhet az ember. A gyűlöletkeltés nagyon kezd divatba jönni, emberek kapnak fizetést az adónkból, hogy más embereket, embercsoportokat alázzanak a parlamentben. De próbálunk ez ellen tenni, nem álluk meg a passzivitásnál.

HE: Ha már így szóba került a gyűlöletbeszéd, mint jelenség, mint gondolsz, mi állhat mindennek a hátterében?

SZD: Egyrészt ezt egy nagyon furcsa identitászavarnak tartom, amikor az embernek csatlakoznia kell egy csoporthoz. Egy olyan tömegpszichózis, ami mögött mindegy, hogy mi a tartalom, valaki zsidó, roma vagy homoszexuális, van rajta sapka, vagy nincs, migráns vagy emigráns, teljesen mindegy. Nincs háború, a férfiak nem vadásznak, hanem ülnek a facebook előtt és gyűlölködnek. A valós ellenfél legyőzése helyett, ilyen beteg virtuális falkák alakulnak ki. És ha mindez még kapzsisággal is társul, akkor azért különösen veszélyes, mert politikai csoportosulások jönnek létre. Az emberekben a félelemkeltés is nagyon erősen működik a médián keresztül és a tömeg mindezt bekajálja, szintén azért, hogy tartozzon valahova. Ha a szuverenitást kiölik az emberből, az nagyon súlyos következményekkel járhat. És végül valahogy azt felejtjük el, hogy mind emberek vagyunk. A legújabb dalunk a Mindenki testvér, pont erről szól. Az egyik szomszédunk például szélsőjobboldali, a másik pedig cigány muzsikus, a gyerekeik mégis együtt bicikliznek. Ha nem tudjuk, mit kell tenni, nézzük meg a gyerekeket, tanuljunk tőlük.

HE: Mégis szerinted mit lehet ezeknek a jelenségeknek a megfékezésére tenni? A legfiatalabb generációt kellene megcélozni, hogy elfogadóbbak legyenek?

SZD: Szerintem nem. A gyerekek az iskolába kerülve elkezdik felvenni azokat a nagyon beteg antiszociális attitűdöket, mint a felnőttek. A megbélyegzést, előítéletet, közönyt, kirekesztést. Tanítottam egy ideig kisiskolásokat, és ugyanazt mintázzák, mint a szüleik. Amire én tanítom a saját gyerekeimet, az hogy mindenki olyan amilyen. A szabad véleménynyilvánítás jogát pedig ajándéknak kell tekinteni, és nem szabad hagyni magunkat, hogy elnyomjanak. Egy ember véleménye is számít, mert abból lesz az összefogás, ha ezek az emberek találkoznak.

HE: Nagyon aktuális mind Magyarországon, mind Európában a menekültek helyzete, illetve ezzel kapcsolatban az idegengyűlölet is egyre komolyabb platformot kap. Mit gondolsz minderről? Illetve mit lehet ez ellen tenni?

SZD: Csak annyit lehet tenni, hogy tudomásul vesszük, fennáll ez a helyzet és a menekültek nem orkok és nem Mordorból jönnek, hanem emberek. Itt megint csak a tömegbázis építésben lehet a megoldás. Elkezdik nagyon bátor emberek, nagyon kis lépésekkel és ezekből az emberekből lesz csoport és majd a csoportból lesz tömeg, amelynek hangja lesz. Mert külön-külön halkak vagyunk, együtt meg hangosak. Ha ezt a hihetetlen ostobaságot egyszer túl tudjuk üvölteni, akkor én leszek a legboldogabb és erről is írni fogok egy dalszöveget.

HE: Hallottál-e már a Zene a Rasszizmus Ellen kezdeményezésről?

SZD: Nem. Tőled hallottam először.

HE: Szerinted egy ilyen kezdeményezés hatással lehet-e a fiatalok gondolkodására?

SZD: Igen, abszolút. Az hogy zenével küzdeni a rasszizmus ellen, számomra teljesen összefügg. Én régebben elég sok Bob Marley-t, soul énekesnőket hallgattam, akiknek ilyen témájú dalszövegeik voltak. A zenét, mint ráható erőt azért tartom erősnek, mert a zene emocionálisan mindig jobban megérint, mint a próza. Főleg, ha ismertebb arcok tudják hitelesíteni ezt a fajta hozzáállást. Úgyhogy én is rögtön igent mondtam a felkérésedre és ajánlani fogom ismerőseimnek.

Ha eddig nem voltál Solar Surf rajongó, most itt az ideje, hiszen szolidaritásból és emberségből is példamutató a banda!

A fotók a zenekar honlapjáról származnak.