A XVII. század végére nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar függetlenség törekvések legnagyobb ellenfele a Habsburg abszolutizmus. Néhány év alatt az ellenségből baráttá lettek a törökök, sőt, hosszú távú támogatóvá a nagyhatalmak játszmájában. A vesztes szabadságharcok vezérei közül sokan leltek menedéket a Fényes Portán, egyesek meg is tértek, és aktívan közreműködtek az ország fejlesztésében.

(Rákóczi Rodostóban. Lizen-Mayer Sándor festménye, Wikipedia.org)

A karlócai békeszerződéssel Magyarország nagy részén véget ért az oszmán hódoltság, a szinte lakatlan Temesköz kivételével, majd később onnan is, kivonultak a török hadak. Aztán 1916-ban, hosszú idő elteltével, 217 éve először, ismét felbukkantak az ország távoli vidékein. Ám ezúttal az Osztrák-Magyar Monarchia és a Török Szultánság kart karba öltve, vállt vállnak vetve, kéz a kézben harcolt egymás oldalán az Antant hatalmak, pontosabban Orosz Birodalom ellen. 

(Török, német és osztrák tisztek Galíciában, Harp Mecmuasi, turkeyswar.com)

(Sírkövek a muszlim parcellából, budapestcity.org)

Bizonyos értelmezők szerint a halál nem az éltet végét jelenti. Csak egy másik ösvény, amire mindenki rálép, vagy egy új élet kezdete. A keresztényeknél is csak az evilági élet ér véget vele, és sok esetben az, hogy mi vár ránk, a cselekedeteinktől függ. A hívő muszlimok is úgy gondolják, hogy a rossz dolgok rosszakat eredményeznek, a jók, a kötelességek teljesítése, az előírások betartása, a tisztességes élet pedig megérdemelt jutalmat, és megnyugvást Allah oldalán. Az, hogy a lélekkel mi történik, csak feltételezhető a szúrákból, leírásokból, viszont a test gondozásáról biztos tapasztalataink lehetnek - a továbbiakban erről, a temetés körülményeiről, folyamatáról olvashatunk.