Perspektívák Facebookon

Perspektívák

Ahány kultúra - annyi nézőpont.


Nagy kínai újévi hangverseny a Müpában

nagy_kinai_ujevi_hangverseny_kicsi.jpgAz 1952-ben alapított Sanghaji Kínai Zenekar az első olyan nagyszabású, modern zenekar Kínában, ami tradicionális hangszerekből áll. Repertoárján kínai kortárs művek mellett hagyományos és populáris zenék is szerepelnek. A zenekar tagjai, a világ bármely pontján jártak, kivívták a kritikusok és a közönség elismerését: az együttes népszerűségét lírai hangszínének, jól elkülöníthető stílusának és virtuozitásának köszönheti. A több ezer éves kínai népzene talán első hallásra szokatlan hangzása sok, a nyugati zenére jellemző vonást magába olvasztva még az európai fül számára is ismerőssé és könnyen befogadhatóvá tud válni.

A mostani, immár hagyományossá vált kínai újévi hangversenyen a zenekar ezúttal könnyedebb zenei vizekre fog evezni, remek szórakozást ígérve közönségének.

A cikk folytatódik »

Címkék: zene kultúra holdújév Művészetek Palotája Sanghaji Filharmonikusok MÜPA 2015.01.15. 16:47

Budapest a zene európai fővárosa

kinai hangszer.jpgA harmincas éveiben járó Lan Mei Lit egy barátnőm mutatta be nekem. Tavaly találkoztunk a Sanghaji Filharmonikusok budapesti koncertjén. Mei Li zenész. Most Svájcban él, de gyakran jön vissza Budapestre, ahol zenei tanulmányait végezte.

A cikk folytatódik »

Címkék: zene személyes kultúra Lan Mei Li Sanghaji Filharmonikusok 2012.10.29. 09:52

süti beállítások módosítása