A Magyarországon élő etiópok és eritreaiak közösen ünnepelték január elején az Ortodox Karácsonyt. Az idei évben az eritreaiak készítették el a finomságokat. A családias, jó hangulatú ünnepség a kora esti órákig tartott.

Rendkívüli érdekes és fontos dolog az, hogy a keresztény ünnepségen muszlim, etióp és eritreai családok jelen voltak és közösen ünnepeltek keresztény honfitársaikkal. Szintén szokás, Etiópiában, hogy Ramadán ünnepségen Etióp keresztények gratulálnak és köszöntik muszlim honfitársaikat, szomszédjaikat, munkatársaikat és barátaikat. Ez a vallási tolerancia és békés együttélés az óta él az etióp társadalomban, amióta az első Hidzsra (Első Menedékkérő Muslim csoport) érkezet 615-ben Etiópiába. Az etióp közösség vezetője Teddy (Dr. Tadesse Eyassu) az eritreaié Dr. Tewolde Melles Hagos.

Etiópia a világ egyik legrégibb keresztény országa.  Bizánci hittérítők  hozták el Krisztus igéjét a világnak ezen tájára még az ötödik században, majd az etióp egyház , a koptokkal együtt a monofizitizmusra tért át. (Potenciális olvasóink azon többségének, akik  ezt a szót nem ismernék, a kereszténységnek ezen iránya Krisztusnak egyedül isteni lényegét ismeri el.  Erről, a ma már csak teológusok által értékelt mozzanatról, akkor utcai veszekedések szintjén vitáztak, és véres háborúkat indítottak az egy avagy kétlényegűség miatt. A lényeg persze akkor sem ebben volt, hanem abban, hogy a keleti népek nem feltétlenül szerettek volna mindent görögül, és Bizáncból elrendelve csinálni.)

Etiópia azonban messze volt, még Egyiptomhoz képest is. Különösen azután, hogy a köztes részt egyre bizonytalanabb muszlim királyságok foglalták el. Így az etióp egyház eléggé magára hagyatva fejlődött, sok mindent megőrzött a régi időkből, sok mindenben pedig idomult Afrikához. (Egyszer egy etióp szerzetes például hosszan bizonygatta nekem, hogy Krisztus legalább nyolcadrészben bizonnyal fekete volt, és még egy családfát is felhozott hozzá bizonyítéknak. A bizonyítékot meg is őrizte.)

Ami viszont intakt módon megőrződött itt az ókorból, az a naptár. Aki történészhallgatóként olvasta Kákosy László: Ré fiai című könyvét (elvileg minden történészhallgatónak kellett az utóbbi harminc évben), az ismeri az óegyiptomi naptárat. Tizenkét darab harminc napos hónap, és öt különálló ünnepnap. Tanulmányaink során nagyjából úgy képzeljük, hogy ez a fáraókkal együtt a sírba szállt, de nem. Az etióp naptár ma is ilyen, a hónapnevek itt-ott még az ókori egyiptomi gondolkodást is idézik. Szintén ókori tanulmányainkból emlékezhetünk arra, hogy még a rómaiak is reggel hatkor kezdték el számolni az órákat (nagyjából a napfelkeltével egy időben), és csak jóval később álltunk át az éjféli napkezdetre. Ez Etiópiában máig nem történt meg. Persze tudják, hogy külföldön ez máshogy van, csak éppen néha keverik. Így aztán koránt sem egyértelmű, hogy a nekünk ajánlgatott busz hajnali négykor indul, vagy délelőtt tízkor. (Bár az etióp közlekedésbe még az is belefér, hogy elvben hajnali négykor, a gyakorlatban viszont délelőtt tízkor.) Természetesen Krisztus sem akkor született az etiópoknak, mint nekünk. Kicsit késében vannak. Bizonyságul, íme egy kép, ami - a mi időszámításunk szerint - 2007 szeptember tizenegyedikén készült.

Karácsony napja, mint egyébként minden nap Etiópiában, igen korán kezdődik. Az emberek már hajnalban templomba mennek. Az előző napot a hívők böjtöléssel töltötték. Megtisztulásuk jeleként ekkor, ha tehetik tiszta fehérbe öltöznek - vékony, fehér gyolcsból készült kendővel takarják el a fejüket. Ugye most már senkit nem lep meg, hogy a fehér, mint a templomi ruházat színe szintén az ókori Egyiptomból megőrződött hagyomány. (Gondoljunk csak a fáraó kor sírkamráinak festményeire. )

Természetesen sem a karácsonyfa, sem a kólapiros ruhába öltözött télapó nem tartozik a hagyományos etióp Karácsony jelképei közé - bár a fővárosban, a turisták által látogatott helyeken egyre több tűnik föl belőlük - persze az etióp Karácsony idején -  szokás viszont fűvel felszórni az épületek padlóját, és tojást enni, ami a megújulás, feltámadás szimbóluma szerte a világban.

A nap csúcspontja azonban az esti istentisztelet. Mi Addisz Abeba főtemplomába, a Szent György székesegyházba mentünk.  Hagyományos etióp  templom, amelyet a tizenkilencedik század végén, az olaszok felett aratott aduai győzelem után emeltek. A székesegyház, talán nem véletlenül Addisz Abeba olaszok által épített központjában, a Piazzán épült. Egy jellegtelen, az aszfaltra terített, végtelennek tűnő bazáron vágtunk át a templomig. Villogó Mikulások, csillogó műanyag boák, elképesztő mennyiségű europid, karácsonyi képeslap (minek?) - illúzióromboló. Teljesen kedveszegetten értünk a templomhoz.  

Bár tudtuk, keresztény istentiszteletre érkeztünk a hatás sokkal mélyebbre vitt vissza minket az időben. Az a tény, hogy egy templom a 19. században épült, nekünk, európaiaknak nem tűnik valami nagy durranásnak, hiszen ilyen még nálunk, sokat szenvedett, kis hazánkban is, majd minden faluban van. Ugyanakkor a világ ezen pontján is szembesülhetünk azzal, hogy az építkezésben, díszítőművészetben, szimbólumokban nincsenek divatok, stílusváltások, korszakok - maga az időtlenség. Ugyanolyan alaprajzú, berendezésű templomokban, ugyanazokat a freskókat festik évezredek óta ugyanazzal  a formakinccsel, szimbolikával - nem is értik az európai jellegű örökségvédelem azon elvárásait, hogy a több száz éves freskókat ne festegessék újra és újra, hiszen évszázadok óta rendszeresen felújítgatják.  

Az etióp templomok kör alaprajzúak, az épület közepén van a szentély, ahová a hívek nem léphetnek be. A Szentek Szentjét körülvevő körfolyosó áll a hívek rendelkezésére, a férfiak és nők külön csoportokban itt gyülekeztek, imádkoztak, énekeltek, zenéltek - leülni nem lehet. A mi számunkra alap elvárásnak tűnő igehirdetésnek, prédikációnak nyomát sem leltük - a szertartás a szentélyben zajlott. Hófehérbe öltözött, tiszteletre méltó urak vonultak fel előttünk, palástjuk, turbánjuk is csillogott, hatalmas pásztorbotra támaszkodtak, átszellemült arccal léptek abba a helyiségbe, amelybe nekünk, világiaknak tilos volt.