Bian Shu Xian még nem volt 18 éves, mikor úgy döntött, hogy a Pekingi Idegen Nyelvek Egyetemére jelentkezett. A magyar szak választása nem az ő döntése volt. Akkor még szinte semmit sem tudott Magyarországról. Azóta eltelt négy év, mikor a magyar nyelv és a Magyarországhoz fűződő ismeretek megszerzése mindennapjai szerves részévé vált.

„Mind a magyar nyelvet, mind pedig Magyarországot nagyon szeretem. Magyarország egy fantasztikus ország, mely hosszú múlttal rendelkezik. A történelem során az uralkodói hatalmat házról házra adták át. Ebből a szempontból hasonlít Kínához. A Duna Északról Dél felé folyik kanyargó medrében, mint egy selyemsál. Régen vágytam arra, hogy saját szememmel is lássam.

2010-ben volt alkalmam egy évre Magyarországra költözni, magyar nyelvet tanulni. Külön élmény volt, hogy egy világörökség listán lévő helyen, a Gellért-hegy tetején laktunk és tanultunk a Balassi Intézetben. Meghatározó része volt az életemnek. Budapesten egészségesebb, vidámabb voltam, mint Pekingben. Sokkal többet aludtam, ettem, rengeteget sétáltam – mert Budapesten lehet sétálni. Nem jó viszont, mikor látom, hogy szemetelnek az utcán. 

Az első időben nehéz volt magyarul beszélni, de sokat fejlődtem egy év alatt és most már könnyebben megy a kommunikáció.  A sok pozitív élmény mellett vannak kevésbé jó tapasztalatok is.

Például bosszantó, hogy a magyarok gyakran másik országként beszélnek Taiwanról, pedig Kínához tartozik. A másik, hogy nem mindenki van jó véleménnyel a kínaiakról. Volt olyan eset, mikor kiderült, hogy kínaiak vagyunk, nem pedig pl. japánok, vagy thaiok, akkor megváltozott a piaci eladók viselkedése velünk szemben, lehervadt a mosoly az arcukról.

Pedig a magyarokat általában jó embereknek ismertem meg. Sokszor tapasztaltam segítőkészséget és udvariasságot. Tanítottam gyerekeket is kínaiul, nagyon megszerettem őket, szinte családtagként kezeltek. Sok ismeretlen embertől kaptam jót, akikkel összehozott a sors.

Egyszer Visegrádra utaztam egyedül, ahol jószívű emberekkel találkoztam. Mivel nem tudtam, hogyan lehet a Fellegvárba jutni, megkérdeztem egy középkorú házaspárt. Ők nemcsak megmutatták az utat, hanem kocsival felvittek a hegyre. Majdnem ugyanez történt, mikor visszafelé mentem. Egy udvarias férfi motorral levitt. Másik élményem, mikor a Velencei tó partján egy rokonszenves családdal találkoztam. Sokat beszélgettünk a nagynénivel az unokáiról, Kínáról. Nagyon kellemes időt töltöttem velük, majd hazavittek Budapestre. Visszavágyom Magyarországra. A lelkem egy része magyar lett. Még egy évet kell várnom, amíg befejezem az egyetemet, de utána Budapesten fogok élni, ez biztos.

Budapest, így szeretlek!

Ma Ying – Hai Di