Perspektívák Facebookon

Perspektívák

Ahány kultúra - annyi nézőpont.

Fesztiválgalaxis útikalauz - gasztrobloggereknek is

Avagy: hétmérföldes lépésekkel egy megkésett Sziget-összefoglaló felé (videóval és minden földi jóval; 3. rész)

Aztán persze még sok minden történt…0006.jpg

Mielőtt aznap este hazaindultunk volna. Augusztus 16-a, vasárnap, vagyis hát… ekkor már éjfél utáni időpontot jelzett minden erre alkalmas eszköz, a karórám, a mobiltelefonom, a biológiai vekkerem, de talán még a söröm is. Tehát ennek már mindenképp 17-ének kellett lennie, hétfő hajnalának. Hetfü hajnalának – ahogy vajdaságiasan mondhatnánk, ha szűkebb társaságban felébredne társaságunkban holmi tájszólásosság. Tehát este már semmiképp sem lehetett…

S nagyjából ekkorra tehető, hogy a korábban elégedetlenkedő óbudai facebookos ismerősöm is megnyugodott, s remélem, hogy aludni tért (egy hét után most ismét belekóstolt ebbe az élménybe… s esetleg az elszalasztott álmait is sikerült még fellelnie valamely párnák mélyén…), és talán épp ekkor törölte a legnépszerűbb közösségi portálon hétfőn, elhamarkodottan és meggondolatlanul hátrahagyott bejegyzését is. A Szigeten persze úgy történnek meg velünk az ilyen dolgok, a napszakeltolódások, a dátumváltozások, hogy szinte észre sem vesszük. A Szigeten, mondom… De ugyanígy érvényes ez más fesztiválokra is, kivétel és válogatás nélkül, ahogyan azt korábban már jeleztem is, tessék csak szépen visszalapozni: Mi a csilpcsalpfüzikével vagyunk! , avagy Mi került az italomba? (ez utóbbihoz egyszer még, alkalomadtán majd visszatérünk… már csak azért is, mert érdemes… valóban érdemes…); tehát VOLT-oztunk is. Nagy gerjedelemmel… Az idén is, ahogy tesszük már kitartóan „néhány” esztendeje.

Egy fesztivál sem múlhat el azonban kajálás, megfelelő táplálkozás, energiabevitel, feltöltődés nélkül, amit korábban ugyancsak szóvá tettem már: Szigetes utazás az afgán gasztronómiában, avagy: tortát spenótból?! – tehát ettünk is. Persze a kínálat és a felhozatal nem mindig ennyire különleges, de hát ez van, megéhezünk akkor is, ha a gasztrobloggerek talán lefitymálnák mindazt, ami elénk kerül egy-egy ilyen estén, a kínálatot, a maradékot (mert a zárónap utáni hajnalon másból már nemigen válogathatunk…), és egyáltalán nem tartom valószínűnek, hogy rajonganának az ötleteinkért. No, de várják csak ki a végét – jönnek ők még az én utcámba! –, tartogatok még nekik övön aluli ütéseket, mert hiszen, s meghiszem azt, beleszédül és rugózik majd minden ízlelőbimbójuk, ha egyszer a garnélarákos paradicsomlevesem titkaiba is beavatom őket. :)

 

Sötét erők és démonok közt

 

Miután tehát láttuk – és beláttuk –, hogyan alakult ez az alapjáraton egyébként szerénynek indult kis Fesztiválozás az árpatáblák szegletében, aztán persze még jó sok minden történt velünk, körülöttünk, meg hát úgy nagy általánosságban, a nagyvilágban is. A legfontosabb mindebből azonban mégis talán az lehetne, hogy: bennünk! Ebben a belső galaxisban, amelyhez ezen a héten a Sziget Fesztiválköztársaság útlevele volt az útikalauzunk – mintha stopposok lettünk volna.

Ebben a fesztiválgalaxisban…

0008.jpg

„Súlyos rocklemezzel tért vissza a Muse együttes. A világ egyik legjobb koncertzenekarának tartott brit trió három évet várt új anyagával, de megérte: a Drones című album maradandó alkotás” – olvastam immár az idei Szigetről hazatérve a Magyar Távirati Iroda jelentését. A Muse-t persze láttuk már élőben, épp a Szigeten is, de az idén mégsem szerepeltek a fesztivál nagyszínpadán. Sem eldugottan, koradélutáni időpontban valamelyik kisebben… Arról viszont már többször is meséltem különböző fórumokon, hogy az évek – s immár évtizedek – alatt szokásommá vált, hogy miután alaposan kialszom magam az egy hét együttlét után, kimosom a hajamból a sarat, lecsutakolom magam, sok-sok időt szánok a zuhanyzásra, és miegyebek, satöbbi, satöbbi, satöbbi, aztán ideülök a számítógéphez, átnézem a több ezer időközben beérkezett, többségében kéretlen levelet, spamet, vagyis szpemet, igen, azt a rengeteg e-mailt (amit a legújabb helyesírási szabályzatunk szerint immár kedvünkre írhatunk akár ímélnek is, így…), majd pedig kicsit visszalapozom az elmúlt napjainkat. Vagyis megnézem, hogyan tudósítottak a kollégák a fesztiválról, miközben mi kint nyeltük a port, vagy dagonyáztunk a sárban, épp attól függően, hogy az adott évben milyen Szigetünk volt. Tavaly esős, nem volt egy száraz napunk, az idén meg épp ellenkezőleg, tikkasztó, száraz, s gyakorlatilag megaszalódtunk az első öt napban, oly annyira, hogy ezt akár forradalmasítani is lehetne. Ne részletezzük…

Szóval ma már nyugodtan mondhatom, hogy régi jó szokásom átnézni ilyenkor egyebek mellett a Magyar Távirati Iroda megelőző hetének tudósításait is. Illetve nem feltétlenül csak az egyheti termést, mert egyszerűen bírom a keresőbe azt a két mágikus szót, amelyek szerint Sziget Fesztivál, a rendszer pedig kidobja nekem szépen rendezett, visszafelé haladó időrendi sorban a találatokat. Nos hát, telitalálat az volt dögivel… Az előttem felugró listában pedig a legrégebbi cikk, amelyik tartalmazta a Sziget Fesztivál kifejezést ezen az augusztus 17-ei délutánon, épp a Muse új albumáról szóló híradás volt 2015. július 23-ról, vagyis ez még jóval a rendezvény előtt jelent meg: „A Drones a Muse hetedik stúdiólemeze, amely az együttes történetében nem először egy egységes koncepció köré épül, ami az elembertelenedés, az empátia elvesztésének témaköre.

»Az album a reményvesztett főhős útkeresését mutatja be a sötét erők és a démonok között. Végül fellázad és legyőzi ellenségeit« – írta ajánlójában a Warner kiadó. Matt Bellamytól, a Muse szövegeiért felelős gitáros-énekestől eddig sem állt távol a nehéz témák feldolgozása, a 2009-es The Resistance című korongot például Orwell 1984 című műve inspirálta.

Az új lemez a szövegek mellett több más hatásos elemmel erősíti a mondanivalót: a Psychóban egy katonai elöljáró és egy újonc közötti dialógust halljuk, a JFK-ben pedig John F. Kennedy amerikai elnök egyik beszédét, amelyet 1961-ben mondott a lapkiadók szövetségében.”

 

 

„Zenéjét tekintve a Drones markánsan eltér az előző két anyag, a Muse-t világsztárrá emelő, már említett The Resistance-től, illetve a 2012-es The 2nd Law-tól. Az elmúlt években megszokott kísérletező hangzás, a Queen fénykorát idéző progresszív rockos, nagyzenekaros, glames, elektronikus elegy helyett ezúttal kőkemény rock, időnként egyenesen zúzás van, ami visszatérést jelent az együttes korai lemezeihez.

Mind a 12 dalt Matt Bellamy írta, két szám esetében azonban klasszikus szerzők műveire támaszkodott: a címadó Drones az 16. században élt reneszánsz itáliai komponista, Palestrina Sanctus-Benedictusára épül, a The Globalistban pedig Edward Elgar 19-20. századi brit szerző egyik alkotását vették alapul. (A The Resistance-en Chopin és Saint-Saëns egy-egy művéből volt hallható részlet.)

A stúdiófelvételek tavaly október és idén április között a kanadai Vancouverben zajlottak, a produceri munkát a Muse közösen végezte Robert John Mutt Lange-dzsel, aki korábban az AC/DC-vel, a Def Lepparddal vagy a Carsszal is dolgozott együtt. Az album borítóján és a mellékelt füzetkében található nagyszerű illusztrációkat Matt Mahurin készítette.”

0005.jpg

 

Gáborka üdvözletével

 

„A Drones 13 országban lett listavezető, köztük természetesen Angliában, és – első alkalommal – az Egyesült Államokban is. A CD deluxe kiadásához egy bónusz DVD jár, rajta négy friss, idén márciusi koncertfelvétellel.

A Devon megyéből 1994-ben indult brit csapat (Matt Bellamy – ének, gitár, billentyűs hangszerek; Chris Wolstenholme – basszusgitár, ének; Dominic Howard – dob, ütőhangszerek, szintetizátor, programok) eddig 17 millió albumot adott el világszerte és a The Resistence-ért 2011-ben megkapta a legjobb rock album Grammy-díját.

A Muse többször fellépett Magyarországon, 2002-ben még ismeretlenként, majd nyolc évvel később főzenekarként a Sziget fesztiválon, 2012-ben pedig a Papp László Budapest Sportarénában. Idén sajnos nem jöttek; júniusban a közelben, Bécsben és Varsóban léptek fel. Most szombaton Japánban, a Fuji Rock Festivalon játszanak, ősszel is Ázsiában, majd Dél-Amerikában turnéznak.

A Drones című lemez magyarországi forgalmazója a Magneoton/Warner” – jelentette hát a Magyar Távirati Iroda a mai szemmel már igencsak távolinak tűnő július 23-án, ezen a sorsszerű csütörtökön.

 

 

 

A YouTube-on persze számtalan felvétel található a Muse 2010-es szigetes koncertjéről, de más fellépéseiről is. Egy Gáborka nevű felhasználó például HQ-ban, tizenkét részre vágva, hat-hét perces részletekben szinte az egész 2010-es óbudai koncertet feltöltötte a legnépszerűbb nemzetközi videomegosztó portálra. No, egyszer majd (remélhetőleg hamarosan!…) veszek magamon annyi erőt és lopok magamtól annyi időt, hogy egyenként letöltögessem ezeket a fájlokat, és összefűzve töltsem vissza egy megbízható tárhelyre. Ígérem, hogy amint végzek ezzel az önként vállalt feladattal, amelyik nem kis melóval jár, a Perspektívák olvasói lesznek az elsők, akiknek ezt – ha nem is a lelkére kötöm :), de mindenképp: – a tudomására hozom. Isten engem úgy segéljen!

Mert ez is a fesztiválgalaxis szerves része! A fenti két részlettel addig is vigasztalódhat mindenki…

 

Színház a kajáldában

 

Némi nosztalgiával nézem most Gáborka felvételeit (egyébként pedig ezúton is köszönet értük!) – teljes képernyősre nagyítva, full screenben, hiszen HQ, ezzel nyugodtan megtehetem, nem lesz szilánkos, vagyis pixeles J –, és azt lesem, hol is állhattunk mi aznap, öt évvel ezelőtt, amikor a Muse a Sziget Fesztivál nagyszínpadán játszott, hátha megpillantom magunkat. Vagy legalábbis egy foltot a monitoron, amelyről azt feltételezem, amelyre rámondhatom, amelyre ráfoghatom, hogy no igen, azok ott mi vagyunk.

De ahogy ezzel sem jutok előbbre, úgy azt sem tudom megmondani, mit és hol kajáltunk abban az évben. Nem is érdekes ez ma már, az akkori beszámolókban, összefoglalókban meg úgyis biztos kitértem erre is. Ohhh… az az áldott visszalapozás! (Amitől most sebtében mégis eltekintünk… Már csak azért is, mert: ) A Kondorosi Csárda kajáldájához ültünk be egyik nap, afféle gasztrobloggerek módjára, hogy kipróbáljuk, megkóstoljuk, vajon mivel hülyítik a külföldieket… Mit adnak el nekik egészen-egészen magyaros gulyásleves címszó alatt? :) Itt most nem méltatom, mert ez nem a gasztroblog helye, de alkalmasint majd erre is visszatérünk még…

Sokkal fontosabb azonban, hogy amíg mi ott kanalaztuk a levesünket, a lengyel Teatr Gry i Ludzie úgynevezett „kis” utcaszínházának gólyalábasai tévedtek be a Kondorosi Csárda kihelyezett tagozatának üstjeihez… Nos hát, ez meg itt egy régebbi videó egy korábbi programjukról Facelifting címmel:

 

 

 

Évek óta a kiemelt kedvenceim a Sziget programjában az utcaszínházak – kicsik és nagyok egyaránt –, s habár rendszeresen látom, hogy mekkora sikerrel lépnek fel, mindig elkeserít, hogy a magyar színházi szakmában szinte nyomtalanul vesznek el a szerepléseik, nem készülnek és nem is jelennek meg méltatások, magára valamit is adó kritikus ki nem dugná az orrát a Hajógyári-szigetre, és évről évre le is szedem róluk a keresztvizet, hogy nagyon, de nagyon, de nagyon is szégyelljék éppen ezért magukat. S persze, tiszteljük meg – ahogy illik is! – a ritka kivételt ezúttal is a szokásos fél mondattal! Pedig, mondjuk, a színházi- és táncsátor programját is ide sorolva, kifejezetten ritkán lehet Magyarországon kortárs ausztrál operát, vietnami vízi bábszínházat, spanyol mechanikus színházat látni, hogy csak az elmúlt tizenvalahány év néhány csúcspontját említsem, amelyek közül persze semmiképp sem szabad kifelejtenünk a bolgár bábszínházi Hamletet. Értő kritikák, méltatások ezekről a produkciókról lényegében nem jelentek meg, ugyanis a magyar színházi szakmának az a része, amely nem lép fel, nem vesz részt a szigetes programban, tulajdonképpen tudomást sem vesz erről a fesztiválon belüli fesztiválról, nemzetközi szemléről. Merthogy ez alapvetően az.

No, de nem tépelődöm most ezen túl hosszasan (lesz még alkalmam éppen elég), tartogattam azonban a végére még egy linket, egy élménybeszámolót, amelyet nagyjából a Magyar Távirati Iroda heti termésének böngészése közben találtam meg a világhálón, és (meg)tetszett annyira, hogy érdemesnek találjam, ha csak egy fél bekezdés erejéig is, de utalni rá. Íme: „Ma hajnalban véget ért az idei Sziget Fesztivál. Hét nap, rengeteg koncert, napsütés, szabadság. Gyerekkorunk kedvenc fesztiválja minden évben kapja a savat, hogy ilyen nagy, meg olyan drága, meg sok a külföldi, tömeg van és különben is, de vajon tényleg ennyire elkurvult volna? Vagy csak az előítéletek és a rossz szájíz beszél az emberekből? És tudunk-e mégis még mindig nagyot bulizni, ha arra tévedünk?” – sorolta kérdéseit Décsy Eszter a NOWmagazin oldalain.

0002.jpg

Anélkül, hogy itt most sebtében és helyben elmerülnénk hirtelen ezeknek a kérdéseknek – amelyekre alkalomadtán még ugyancsak érdemes volna majd visszatérnünk, visszanéznünk – a gyors, ötletszerű boncolgatásában, annyit mindenképp elmondhatunk, leszögezhetünk, hogy önmagában már a szigetes jelenlétünk, az egy hét együttlétünk is egyértelmű állásfoglalásnak minősíthető. Ezt pedig nem is tudjuk mással jobban nyomatékosítani, hangsúlyozottabbá tenni, megfejelni vagy megerősíteni, mint éppen csak azzal, hogy jövőre is ott leszünk.

Meg aztán egyébként is hetfü hajnal vót, és hazamentem én – amolyan Hetedhét székely módjára (lásd még a már többször is említett Firkinnél…) –, ilyenkor már örül az ember, ha elvonszolja magát a legközelebbi ágyig, nemhogy még komolyabb munkába is kezdjen. Ez a beszámoló-sorozatunk is csak ezért, de tényleg csak ezért késett egy kicsit…

De a kétely akkor is elevenen és húsbavágóan él. Miszerint: mindez „…cselös, ha igaz!” J

 

Sarnyai Ödön

Címkék: kultúra sziget sziget fesztivál muse drones 2015.08.30. 19:31

süti beállítások módosítása