Perspektívák Facebookon

Perspektívák

Ahány kultúra - annyi nézőpont.

Dr. Csehov itt fesztiválozik Pesten

Dániából és még Finnországból is jönnek elkötelezett orosz kisszínházak, hogy három napon keresztül megmutassák az érdeklődőknek milyen nagyszerű is a klasszikus orosz színjátszás. Az előadások orosz nyelven zajlanak, de magyar felirattal mindenkinek követhetők lesznek a szövegek. Nyelvtanulóknak kötelező program.

1077292_220556091427142_2008172435_o.jpg

Az Orosz Honfitársak Magyarországi Koordinációs Bizottságának és a budapesti Orosz Stúdiószínháznak szervezésében, valamint az Orosz Nagykövetség és az Oroszországi Együttműködések Magyarországi Képviseletének támogatásával, megrendezésre kerül 2013. október 10-13. között a “Lukomorje” elnevezésű, III. Nemzetközi orosz alternatív színházak fesztiválja. A programok az Orosz Kulturális Központban lesznek látogathatók (Budapest, Andrássy út 120.).

1071636_220562924759792_840924445_o.jpg

Október 10-én az ünnepélyes megnyitó után megtekinthetjük a „Kamerton” egyetemi színház előadását, majd egy monoelőadást Grigorij Koffman-tól. Másnap délelőtt az érdeklődők részt vehetnek a Sztaniszlavszkij módszeren alapulú színészmesterség és rendezői mesterkurzuson színházi pedagógusok vezetésével, ezt követően pedig egy kerekasztal beszélgetésen a határon túl működő alternatív orosz színházi irányzat fejlesztéséről. Este pedig a „Maximalista” és a „Doktor Csehov” című előadások kerülnek terítékre. Az utolsó napra a fesztivál Egerbe költözik, ahol  „A War-énia napja” és az „Egy nagyon egyszerű történet” című produkciót nézheti meg a nagyérdemű.1082589_220571754758909_700999672_o.jpg

A fesztiválon részt vesznek:

Alla Zorina – Az AITA (Alternatív Színházak Nemzetközi Szervezete) moszkvai kabinetjének felelős titkára, Moszkva

Szergej Szobolev – rendező, nemzetközi színházi laboratúrium művészeti vezetője, Szentpétervár

Grigorij Koffman – színész, rendező, a berlini Színházi Akadémia docense, az évente megrendezésre kerülő „Кордон-2 Művészeti Laboratúrium” színházi fesztivál szervezője – Berlin

Oleg Melnicsuk – rendező, „Urnák homojka” nemzetközi színházi projekt vezetője – Csernovci, Ukrajna

„Dialóg” színház – Koppenhága, művészeti vezető – Tatjána Gyerbenyova 

„Más ég” színház,  – Sillamäe, Észtország, művészeti vezető – Valdimir Vaikert

„Art Master” színházi stúdió, – Laikuttajantie, Finnország, művészeti vezető – Kira Mirutyenko 

„Art” színház – Novopolock, Fehéroroszország, művészeti vezető – Anna Selepova 

„Kamerton” egyetemi színház – Riga, művészeti vezető – Ljudmilla Stancsik 

Orosz Stúdiószínház – Budapest, művészeti vezető – Zicherman Zinaida

Bővebb információk a szervezet blogján: http://rusteatr.blogspot.hu/

995431_219735441509207_1056710465_n.jpg

Címkék: kultúra fesztivál csehov orosz színház lukomorje 2013.10.03. 15:12

süti beállítások módosítása