Szülőhaza. Ez az a fogalom, ami meghatározza énünket, azt, hogy kik is vagyunk valójában. De mi van akkor, ha valakinek az énjét egyformán formálta két különböző kultúra?

Mottó:

„– Felakaszthatom a kabátját?

– Felőlem akár le is lőheti…”

(Csak azért, mert épp most olvastam a Facebookon…. J)

Huszonkettő, huszonegy, húsz, tizenkilenc, tizennyolc…

Nézegetem, immár szinte naponta a Sziget Fesztivál honlapjának visszaszámolóját, s látom ám, hogy ez így már kevesebb, mint szűk három hét. A soproni VOLT Fesztivál után a sátor kitakarítva, alkatrészek – cövekek és feszítők és miegyebek – leltározva, hálózsákok összeöltve (esküszöm, soha többé nem zuhanok bele cipőstül…), bakancs – eső, zápor, zivatar, hidegfront esetére – suvickolva, szóval, nagyjából minden együtt van – a csillagzatok igencsak kedvező együttállása –, ami egy kellemes szigetelés előfeltétele lehet… Jaés! A munkahelyemen a szabadság is tisztességgel, becsülettel kiíratva! Augusztus 4-től 14-ig. Igen, ez néhány nappal valóban több, mint a Sziget Fesztivál idei programja, de hát a kicuccolásra, sátorverésre, no és persze a civil élethez való visszahangolódásra is kell egy kis időt adni…

Vagy valami ilyesmi…

Különböző emberek nagyon eltérő képpel rendelkeznek Magyarországról. Sokaktól hallom, hogy nagyon nehéz boldogulni Magyarországon az alacsony életszínvonal miatt, míg mások szerint Magyarországon olcsó és kényelmes az élet. Az alábbi Melinda Marcziovának, egy szlovák barátnőmnek a története, aki számára Magyarország és Budapest az álmai megvalósulását jelentette.

"A szívem Budapestre hozott, de közben hű maradtam Szlovákiához is..."