Perspektívák Facebookon

Perspektívák

A bevándorlók hangja az országos médiában

Menettérti jeggyel naplózgatva az idei Sziget eseményeit

Kell egy örökkévalóságnyi együttlét – Marky Ramone és csapata a délutáni napsütésben, avagy: A villámháború végén pedig egyre nagyobb és egyre csúnyább dolgokat hordott a képünkbe a szél (A Nagy Sziget-blog újraértelmezése, 2. rész)

 „Valaki, valahol eldöntötte, hogy én leszek a csütörtök. Rendben, de leszögezem: már hétfőn is tudok csütörtököt mondani (sőt, szeretek is!). A péntek Robinson óta amúgy is foglalt. A sikerorientált világ csütörtöki szemlélője mindazonáltal nem szenved önbizalomhiányban. (Bár lehet, az illendőség megkívánná.) Ahogy Hófehérke Kuka nélkül csak ötölne-hatolna, úgy a hét csak tünetileg hatna csütörtök híján. Hófehérke hét legénye közül egyik sem mellőzhető, mert akkor nem csak a történet más, hanem a tanulsága is. Kuka, aki nevében hordozza jelenét, jövőképet is sejtet. Mégis, a banda többi hasonlóan szánalmas tagjával összeállva egészen más jelentéssel bír, mintha csak egyedül róla volna szó. A külön-külön tökkelütött bányászok mesebrigáddá érnek össze, mert képesek a mellérendelt életre. Elesettek, de nem elveszettek. A csatatér pedig nem szükségszerűen téves, mert a csata máshol van. Maradt viszont a tér, melyet a naplóíró így-úgy kitölt. Pl. törpékkel, akik birokra kelnek ugyan bármikor, de sohasem csatáznak. A győzni akarás korában avíttasok, mint a naplóírók.” (Kalapáti Ferenc)

 sziget0002_01.jpgHa ezt a logót látod, tudhatod, hogy rossz helyen már nem lehetsz… Minden más pedig ízlés és igény szerint adagolható…

Szóval, ha igazán nem is vedlettem át ezekben a napokban és immár hónapokban vérbeli naplóíróvá (mentségemre szolgáljon egy végeérhetetlen és végeláthatatlan költözködés…), az előzmények mégis adottak, voltak, lettek, és még mindig megvannak, sőt lesznek is, egy fontos kattintással pedig ITT! tudsz hozzáférni ezekhez…

Egészen furcsa napló az – vagy épp ez volna a szabványos, az avíttas, a szabadon szárnyaló, a csapongó? –, amely oda-vissza ugrál az időben, mintha menettérti jegyet váltott volna a pénztárnál, s aztán meg csak viszi a MÁV, vagy repíti az ugyancsak avíttas JŽ, Isten hírével, már maga sem tudja teljes bizonyossággal megállapítani, hogy hová, s már maga sem sejtheti, egyszer majd mely állomásra, peronra, vakvágányra – életének mely pályaudvarára, kiemelten fontos állomáshelyére – érkezik meg. No, de talán nem is számít túl sokat mindez u votaži, hiszen a lényeg úgyis az, hogy habár az előző részben a nulladik napi, botrányosan kezdődött és úgy is végződött Rihanna-koncertről írtam (nem, nem beszámolót, még véletlenül sem, hiszen arra képtelen is volnék…), de az idei Sziget Fesztivál mégis egy nappal korábban, 2016- augusztus 10-én, szerdán kezdődött, nem is akárhogyan! A Marky Ramone’s Blitzkrieg nevű tengerentúli formáció nyitotta meg a nagyszínpados programot. Nagyon készültünk rá, nagyon vártuk ezt a koncertet!

Aki vette magának a fáradtságot, és elolvasta az előző részben egyfajta tematikus leválogatásként, linkgyűjteményként összeállított felsorolásunkat, azt már semmiképp sem érheti a meglepetés erejével, hogy ugyanez a csapat három évvel ezelőtt, 2013-ban már játszott Magyarországon, akkor épp a VOLT Fesztivál zárónapján. Tehát a szervezőgárda, amely idehozta őket, nagyjából azonos… Nekem is az volt az első találkozásom velük, s igazán maradandó élményként pátyolgatom kicsiny lelkemben azóta is. Többször is gondoltam már azóta, hogy ha egyszer az életben megváltoztatnám a nevem, akkor egészen bizonyosan a Szpray Ramone nevet választanám magamnak. Bocs, apu, bocs, anyu! Nem akarok én megtagadni senkit sem, de hát akkor is… S tudom azt is, hogy nem kívánságműsor ez, de akkor is!

Sopronban délután léptek színpadra, vagy inkább koraeste (ahogy tetszik…), háromnegyed hét előtt öt perccel, vagyis 18:40-re volt meghirdetve a kezdés… Nyáron az még nagyon is délután! Nem mentünk be előre a pogóba, inkább megálltunk hátul, a tömeg mögött, ahol kényelmesen tudtunk ugrálni (nem préselődve…), s a dalszövegeket üvöltve élveztük a koncertet. Ennyi év után én már meg nem mondom, hogy melyik számnál érkezett tőlünk jobbról, a szomszédos nagyszínpad irányából két, ránézésre tinédzserkorú kislány – a lányunknál mindenképp fiatalabbak lehettek –, s ahogy odaértek hozzánk, megtorpantak mellettünk. Mindketten rózsaszín Ramones-pólót viseltek, jó alaposan megbámultak bennünket, „mit ugrál itt ez a két vénség?!”, néztek döbbenten…

– Mi ez? – kérdezte egyikük a zenére.

– Nem tudom – mondta a másik talán a vállát is vonogatva, majd továbbsétáltak.

 Mi nem viseltünk Ramones-pólót, a franc sem tudja már, mi volt rajtunk aznap épp (öltözködés szempontjából egyébként teljesen megváltoztak, átalakultak a fesztiválok az utóbbi néhány évben; ez is megérne majd még egy misét, talán találok is rá alkalmat hamarosan, hogy visszatérjek erre a nagyszerű megfigyelésre…), azt meg nem kérdeztem, így hát nem is tudhatom, hogy ők mire gondoltak, amikor az „ereklyeboltban” pont ezeket a ruhaneműket szúrták ki maguknak. Vajon mi járhatott a fejükben? Egészen biztosan nem az, hogy:

 

Another night out on the street

Stopping for my usual seat

Oh, bartender, please

 

Tanqueray and tonic's my favorite drink

I don't like anything colored pink

That just stinks, it's not for me

 

 

S nem is az járhatott a fejükben, még véletlenül sem, amikor a boltban ezeket a rózsaszín Romones-pólókat kiválasztották, hogy:

 

It feels like somebody put something

Somebody put something in my drink

Somebody put something

Somebody put something

 

Blurred vision and dirty thoughts

Feel out of place, very distraught

Feel something coming on

 

Yeah, kick the jukebox, slam the floor

Drink, drink, drink, drink some more

I can't think

Hey, what's in this drink?

 

Pedig milyen jó is ez! Tehát igazán megérte volna nekik – szerintem legalábbis – akár gondolniuk is erre, vagy legalább felfedezni egy, a számukra még szokatlan új világot. De nem, nem tették, csak összenézztek és továbbálltak, hátrahagytak bennünket, mint valami őskori kövületet. Majd jönnek egyszer egy szép napon a régészek és feltárnak bennünket, mint tették azt a régi, antik görögök is a dinoszauruszmaradványokkal.

sziget0002_02.jpg 

A külföldiek sokan körülnéznek még Budapesten, mielőtt megindulnának a Hajógyári-sziget felé...

 

Szóval tényleg nem ezek a dalsorok járhattak a fejükben, hacsak nem tett valaki valamit az italukba...

De ital meg, ha jól emlékszem, nem is volt a kezükben...

S akkor itt és most álljunk meg egy pillanatra... Akinek ugyanis felkeltette az érdeklődését a sorozatunk előző részében összeállított kis felsorolás, az talán kedvét leli majd az alábbiakban is:

 

2012

 

Charles a drága limuzinsofőr

A festőnő, akinek Magyarország a lehetőségek hazája

Allah minden napján szaladnak a lovak

Nekem előny, hogy kitűnök a tömegből – interjú Kasai Jnofinnal

Tom Yum – Buddha sem eszik jobbat

Faji megfontolások egy belvárosi presszóban

Kuba képviseletében

A kihívások ellenére a bevándorlók szeretik Magyarországot

Rögbiznek a Budapesti Számkivetettek

Bubble tea – sose felejted el az elsőt

Szárnyaló öregek az Urániában

Magyarország, ahol az álmaim valóra váltak

A szülőhaza nélküli ember

A magyarországi adók nagyon magasak, a szabályozás kiábrándító

A kedvenc magyar szava a papucs

 

Egyelőre ennyi, de ahogy időközben múltak az évek, sorozatunk is ugyanúgy folytatódik majd...

sziget0002_03.jpg 

Az útlevél, amelynek segítségével tájékozódhatunk ebben a különleges világban, Csodaországban, amit egyebekben még úgy is neveznek, hogy Sziget Fesztiválköztársaság

 

Most látom azonban, így menet közben – ahogy egyesével levadászgatom a korábbi anyagainkhoz vezető linekekt –, hogy az akkori VOLT-os beszámolónkból itt, a Perspektívákon bizony elveszett időközben az egyik videó (a szolgáltató törölte...), amit nemcsak belinkeltünk oda, de be is ágyaztunk az anyag mellé. Jól megágyaztunk neki, no, mint Tibi atya az ágyaspálinkának... Vetett ágy, baldahin, örök élet, ingyen sör, szerelem! Ez a fenti videó ugynais nem azonos a három évvel ezelőttivel. Ennyit talán mi is beújíthatunk három esztendő elteltével...

De ez a téma még majd alapos naplózgatást igényel, amelyben mindenképp résen kell majd lennünk... Maradjunk azonban egyelőre csak annyiban, hogy az én saját gyűjtésű, archivált változatom pedig ITT! érhető el ugyanebből a dalból:

 

 

Vagyis:

 

It feels like somebody put something

Somebody put something in my drink

Somebody put something

Somebody put something in my drink

Somebody put something

Somebody put something in my drink

Somebody put something

In my drink

In my drink

In my drink

In my drink

 

Szó se róla, a szervezők az idén sem kényeztették el szegény Marky Ramone-ékat: megint délutáni időpontot kaptak, ráadásul négykor, tizenhat nulla-nulla (szerintem nincs is olyan viszonyrendszer a világon, amelyben ez estének, vagy legalábbis koraestének volna minősíthető… hacsak nem a fehér éjszakák idején, valahol fent, a messzi Északon…), mint holmi helyi erők, középiskolás srácok, akiket a siófoki prolidiszkóban felengednek ugyan a színpadra az est fénypontja, a nagy sztár előtt, de csak azzal a kikötéssel – és abban a reményben –, hogy nem tesznek kárt a berendezésben, a felszerelésben. Legalábbis nem túl nagyot.

Délután még viszonylag kevesen verődtünk össze a nagyszínpad előtt, de ez a „kevés” maghatározás leginkább a helyszín adottságait, méreteit jellemzi, mert hát így is több ezren voltunk. S igazából egy ilyen produkciónak, mint amilyenek Marky Ramone-ék Blitzkrieg kiadásban, vagy éppenséggel az eredeti, hamisítatlan Ramonesnak is, nem ez az igazi közege. Hiszen itt nem a látvány, nem a show a lényeg. A zene van mindenek előtt, a külsőségei meg alapvetően esetlegesek, vagy legalábbis nagyon visszafogottak, oly annyira, hogy akár minimálisnak is mondhatnánk. Előadás van, produkció – the show must go on! mindenek előtt és mindenek felett –, amelyben persze az énekes mindig kötelezően megcsinálja a mag buliját, fetreng, lóbálja/lengeti a mikrofonját, lemegy a közönség közé (a biztonságiak legnagyobb rémületére…), ez afféle elvárás is vele szemben…

A publikum is rálapátol még minderre a maga módján a pogóval, a bulizással, az ugrálással, a dalszövegek üvöltésével (kérem, a másnapi rekedtségem, nézzék el nekem…), meg persze a sörözéssel is, de egészen másként hat ugyanaz egy ilyen, a beláthatatlan messzeség felé „nyílt terepen”, mint egy zárt térben, teszem azt, egy klubkoncerten.

S íme, egy kis hangulatélmény a helyszínről:

 

 

S nincs megállás egy pillanatra sem, szám számot követ, Rockaway beach, Teenage lobotomy, Psycho therapy… A végtelenségig, akárcsak ott a színpad előtt a „nyílt terep”, kiterített nyolcasként, mintha soha nem érhetne véget. S persze előre tudjuk, hogy de igen, majd egyszer valóban, eljön még az a pillanat, még a mi életünkben, de addig is egymásba lógnak a dalok, és a felesleges sallangokkal sem untatnak bennünket a zenészek. Szám végén legfeljebb jön egy beszámolás, ami meg már egyébként is a következőnek az eleje. S ennyi, minden más csak a zene…

sziget0002_04.jpg 

A jó öreg Marky Ramone a dobok mögött… No igen, miatta igazán érdemes volt kijönni a Hajógyári-szigetre, aki csak Rihanna miatt tette meg ezt, nem is sejtheti igazából, hogy mekkorát tévedett… Azt meg még kevésbé, hogy milyen élményanyagról maradt le!

 

A körülmények – elsősorban a délutáni időpont, meg a hirtelen jött összeverődés a még szinte be sem fejezett sátorállítás után – azonban legfeljebb csak a hangulatot befolyásolják, a zene szempontjából teljesen mindegy, hogy ki és mikor lép színpadra. Markyék – ahogy a kivénhedt öregektől, az antik görögök által kiásott dinoszaurusz-leletektől illik is – ezúttal is remek formában hozták azt a teljesítményt, amitől úgy érezhettük magunkat, mintha visszaforgatták volna az idő kerekét, s valóban ott lennénk, ott lehetnénk egy igazi, valódi és hamisítatlan Ramones-koncerten, még ha ez igazából nem is adatott meg. Ne tartson senki hazugnak, nem felvágásból teszem, de én már a VOLT-os koncertjük óta is úgy mesélem, ha szóba kerül az ilyesmi, hogy Ramones-koncerten voltam. Már bocsánat… Ezek után meg még nagyobb meggyőződéssel teszem majd!

S akárhogy viselte is magát három évvel ezeleőtt az a két tinédzserlány ott Sopronban, a Ramones, vagy a Mary Ramone’s Blitzkrieg nem generációs jelenség, ne fogja ezt senki a koromra, a nézőtéren ugyanis nagyjából egyforma számban vegyültünk mindenféle korosztályok. Némelyikünk még a nyomtatott műsorfüzetben keresgélte a programokat, mások meg az okostelefonjukra letöltött appot használták, de – ugyanazt találtuk mindnyájan. S talán épp ez a legszebb ebben a történetben. Hiszen – nagyjából – a Ramones is ugyanazt az azonos élményt adta meg nekünk.

sziget0002_05.jpg 

Lányom pedig a Ramones-pólóját nem itt vette az „ereklyeboltban”, hanem régóta hordja, és tudja is, hogy miért… Sőt, jobban is tudja, mint én, ugyanis a dalszövegeket nálamnál sokkal jobban fújja… Fejből!

 

A nagyszínpados program további részében Skunk Anansie és Die Antwoord, nem kell leszólni azt, amit nem szeretünk, majd a Chemical Brothersre visszajövünk. Közben azonban az idő is elromlott (lejárt a szavatossági ideje…), a szél egyre hisztisebb lett, egyre nagyobb és egyre csúnyább dolgokat hordott a képünkbe, aztán meg az eső is eleredt, így hát a Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál színpadnál kötöttünk ki. Ez fedett, nem is ázik be, a Budapest Bárra meg egyébként elmennénk, ha nyitott programhelyszínen játszanak, akkor is… Itt van Lovasi, Németh Juci, Szűcs Krisztián, Behumi Dóri… És még sokan mások! Már akik…

A mínusz egyedik nap legfontosabb szigetes eseményeit pedig ITT! tételesen végigböngészheted. Aztán meg úgyis hazamentünk mi is, még a régi lakásunkba (mondom, hogy költözködünk…), mert az idei volt a második évünk a Szigeten, hogy úgy döntöttünk, nem sátrazunk, nem alszunk kint, hanem esténként mégis inkább hazataxizunk. Megvannak persze ennek is az előnyei és a hátrányai egyaránt, néhány éve még én is lenéztem azokat, akik úgy jöttek ki a fesztiválra, hogy közben kollégiumi szobát béreltek…

Aztán meg most itt van.

S talán ez is éppen egy olyan pillanat, amikor a naplóíró csütörtököt mond, akármilyen napot is jelezzenek a naptárak világszerte, akármilyen időszámítás szerint…

Végezetül pedig van itt még egy videó, amelyen a nemzetközi fesztiválvisszhangnak köszönhetően Marky Ramone-ék kulisszái mögé is beleshetünk. Előre szólok, hogy nyelvtudást igényel, mégis érdekes, izgalmas:

 

 

 

Dátumot ugyan nem írok fel (hiszen az eleve adott…), de akárhogy legyen is, itt tartunk most. No, innen kell majd továbbnaplóznom az eseményeket, remélhetőleg minél zárosabb határidőn belül. Addig is, nem mondhatok mást, mint, hogy:

 

(Folytatjuk)

 

Sarnyai Ödön

 

Címkék: kultúra sziget 2016.10.16. 19:15