Perspektívák Facebookon

Perspektívák

A bevándorlók hangja az országos médiában

Esélylatolgatások fesztiválhangulatban

Avagy: hétmérföldes lépésekkel egy megkésett Sziget-összefoglaló felé (videóval és minden földi jóval)

sziget_bejarat.jpg

Hogy történhet meg velünk, hogy elkésünk, lemaradunk egy koncertről, egy buliról a Sziget Fesztiválon? Egy olyan koncertről, amelyre mindenképp szerettünk volna eljutni, sőt, már az első pillanattól kezdve, amikor hallottunk róla, amikor feltűnt a rendezvény honlapján, de a jegyünk megváltása óta meg aztán végképp… Szóval, minta semmi másra sem készülődtünk volna már hetek, hónapok óta.

A legkézenfekvőbb válasz erre nem is lehetne más:

– Nagyon egyszerűen!

Régi történet ez már, olyan régi, hogy tulajdonképpen nem is volna illendő megmondani, mikorról datálódik az én személyes szigetes történetemben. És egyébként is ezerfelé szakadna az ember, nemcsak ott helyben, Óbudán, a Hajógyári-szigeten, fesztiválidőben, hanem utóbb, akkor is, amikor összefoglalót írna. Hiszen az élményeket nem lehet rangsorolni (nem olimpiai szám ez, pontosan naplózott befutóval, hogy kvótákat szerezzünk…), legfeljebb sorba állítani. Holmiféle asszociatív rendbe, amelynek mindössze annyi a meghatározója és a mozgatórugója – a szervező motívuma –, hogy egyikről épp melyik másik jut eszünkbe. Véletlenszerűen.

A Szigetet meg épp azért szeretjük, mert hiába vannak ott a kedvenceink a fellépők listáján, így is el tudunk késni a koncertjükről, vagy épp megfordítva, hiába nem ismerjük a fellépő előadókat, akkor is odakeveredhetünk a bulijukra. Élményszerűen…

Az idén már huszonharmadik esztendeje. Szeretjük… „Budapest immáron 23. alkalommal házigazdája Európa egyik legrangosabb és legismertebb kulturális rendezvényének, a Sziget Fesztiválnak. A több százezer magyar és külföldi látogató révén Budapest ismét megmutathatja magát a világnak. A fesztiválozók megismerhetik a magyar főváros nevezetességeit, ellátogathatnak a történelmi, folyamatosan megújuló fürdőkbe vagy megpihenhetnek a Margitszigeten, ahol Európa egyik legszebb zenélő szökőkútja is látható. Budapest Főváros Önkormányzata a fesztiválon az idén is külön standdal képviselteti magát, ahol szeretettel várjuk.

tomeg.jpgMindenkinek jó szórakozást kívánok!” – így köszöntötte hát a fesztivál műsorfüzetében (útlevelében…) a látogatókat Tarlós István főpolgármester. Régebben persze Uj Péter műsorfüzetes beköszöntőit jobban „komáltuk”, de hát ez van. Változnak az idők, s nem mindig az előnyükre… Emlékezhetnek még rá az olvasók, hogy még akkor sem hagytam magam eltántorítani Uj Péter beköszöntőitől, amikor egyszer csak nagy hirtelenjében bejelentette, hogy nincs tovább, és elbúcsúzott tőlünk: Változások és változatok az állandóságban  – „Az izét EZENNEL megizé. Nyitom. Gizike drága, fogja már meg, leszszíves!”

Aztán pedig ennek a történetnek lett még egy folytatása: A méz cukrozása címmel, nem árthat talán leporolni azt sem. :)

 

 megizé. Nyitom

 

Mindebből már nyilvánvaló, hogy máris kezdek ezerfelé szakadni, illetve belezavarodni az élménymennyiségbe. „Budapest hosts the Sziget Festival, one of the most prestigious and best known cultural events of Eurpoe, for the 23rd time this year” – idézem sebtében, ismételten Tarlós István beköszönő szövegének első mondatát, kicsit másképp persze, mint az imént, csak azért, hogy szemléltessem: én bizony minden évben elteszek egy-egy példányt az idegen nyelvű műsorfüzetekből is. Ez is egy olyan régi szokásom, hogy már szégyellném megmondani, mikortól datálódik… (Ennyire öreg még nem lehetek!…) Újabban azonban már csak angol kiadás készül ezekből, de a régebbi évekből még őrzök német és francia változatot is. A pesti estes korszakból… Mindig is valami perverz élvezettel olvastam, valami imaginárius kíváncsiság hajtott, amikor azt böngésztem, vajon hogyan mutatják be a legnevesebb magyar előadókat – mint a Kispál és a Borz (amikor még volt ilyen…), a Tankcsapda, a Sziámi, a Quimby és mások – annak a külföldi közönségnek, amely vélhetően még sohasem hallott róluk. S amely vélhetően még sohasem hallott tőlük egyetlen zeneszámot sem. No, persze nekik is bátran merem ajánlani:

 

 

 

S bízom benne, hogy majd lájkolják ők is.

Voltak bizony szép számmal izgalmas és szórakoztató pillanatok ilyen tekintetben is, szó se róla… Főleg, amikor a tömör megfogalmazás (értsd: helyszűke…) miatt épp a lényeget kellett elhagyni ezekből az egyébként meglehetősen frappánsnak indult kis ismertetőkből.

Tarlós „Decibel” István most persze csak azért érdekes itt a számunkra, mert az ő neve egy külön fejezetet fémjelez a Sziget történetének egy, szerencsére már letudott/letűnt részében, abból az időszakból, amikor még nem volt Budapest főpolgármestere, hanem csak Óbuda első embere. Akkor tűzzel-vassal… Utóbb pedig, amikor elérte végre politikai céljait, és egy újabb, magasabb pozícióba küzdötte fel magát, nos, akkor mintha soha nem is történt volna semmi, vagyis akkor mintha megbékélt volna. Ha a sorsával nem is, a Szigettel átmenetileg mindenképp. Nem úgy, mint óbudai ismerősöm, aki az idei fesztivál első – vagyis igazából még csak a mínusz egyedik – napján, 2015. augusztus 10-én valami olyasmit talált kiposztolni a Facebookra, hogy már megint elkezdődött „ez a szar”, Óbuda most egy hétig nem alszik, de ha már csinálják, legalább valami rendes zenét adnának, ne ilyen Robbie Williams-féléket kelljen hallgatni abban a fenenagy polgári álmatlanságban. A bejegyzést csak futólag láttam, mert már épp csuktam le a gépet (sutty down…), zártam be az ajtót, vállamon volt a sátor, mínusz egyedik nap lévén, megindultunk épp kifelé a Szigetre, viszonylag korai időpontban, amikor – úgy számoltuk! – még van esély arra, hogy jó sátorhelyet találjunk. De nagyon megdöbbentett – és tulajdonképpen ezért is rögzült bennem –, mert egy olyan ismerősömről van szó, aki néhány éve még hetijeggyel csinálta végig a fesztivált, alig három évvel fiatalabb nálamnál, tehát még épp csak egy picinykét múlt negyven, ilyenek…

zaj.jpgGondoltam, majd ha vége lesz, és sátrat bontva megint hazajövünk, odaírok neki valami olyasmit kommentben, hogy „ezt is túléltük, szép álmokat Óbuda!”, de mire megjöttünk, a bejegyzés eltűnt, sejthetően megkapta másoktól is azt, amit én szántam volna neki ilyen hülyeségek egymásra halmozásáért, vagy egyszerűen csak kijózanodott, és másnap már látta ő is, hogy ezt azért „nem kellett volna”…

Pedig Robbie Williamsszel kapcsolatban nagyjából egyet is értek vele. Már bocsánat, de Robbie Williams nekem semmi. Vagy senki. Ez tipikusan egy olyan koncert volt, amelyre elvetődik ugyan az ember, de éppen csak azért, mert a mínusz egyedik napon még nem nagyon vannak más programok, sokkal kisebb a választék, mint később, amikor már teljes fordulatszámra kapcsol a Sziget-gépezet. És a haverokkal sörözni, jót dumálni éppenséggel ilyen zenei aláfestés mellett is lehet… Húzd rá, Robbie!

 

Fordulatszám-szabályzás

 robbie.jpg

Kapcsoljunk hát mi is egy kicsit magasabb fordulatszámra ebben a nagy tévelygésünkben, zavarodottságunkban és ezerfelé való szakadásunkban. Nem látom túl nagy értelmét, hogy én itt most a bulvársajtó nyomába eredjek, és „cikizni” kezdjem Robbie Williams sztárallűrjeit – például, hogy helikopterrel akarta kivitetni magát a szállodából a Szigetre, meg, hogy az utolsó utáni pillanatban majdnem lemondta a fellépést –, vagy szimplán csak szapulni a zenéjét, a tőle látott és hallott produkciót, nem. Aki ezt szereti, hallgassa, nem fogom megszólni érte. Ez azonban az a fajta rádióbarát popzene, ami túlzottan ugyan nem zavarja az embert, de a harmadik szám után, mondjuk, már odébb tekeri a készüléket. Számomra legalábbis ennyit jelent, ha élőben szól, ha nem. Ennyi. Ennyi, csak ennyi. Ahogy azt a Sziámitól már régóta tudjuk:

 

 

 

Nem is értettem a koncert előtt azt a mérhetetlen hisztériát, ami Robbie Williams körül kialakult. Magyarországon. Meg a szomszédos államokban. J Európában. Meg persze azt a tömeget sem, amelyik a Sziget Fesztivál idei mínusz egyedik napján az óbudai Hajógyári-szigeten összegyűlt miatta. Iszonyatos tömeg volt, teltházas tábla, meg minden, ami kell… Tehát a szervezők minden bizonnyal megtalálták a számításukat, eszükbe ne jusson panaszkodni. De mindent egybevetve ez nem egy Sziget-produkció volt. S ez már nem is ízlés kérdése, hogy én akkor most szeretem-e ezt a rádióbarát popzenét, vagy sem, amit az említett előadó képvisel. Az ízléshez ennek ár semmi köze. A látott és főleg hallott produkció minőségéhez azonban annál több…

A Petőfi Rádió és a VOLT fesztivál közös színpadán Péterfy Bori és az elmaradhatatlan Love Bandje játszott Robbie-val egy időben, ami már így önmagában is kihívást jelent az ott tapasztalt őrület, rajongás mellett. Mi meg ott ragadtunk valahol a kettő között. Nem jutottunk hát el egy koncertre, amit meg akartunk nézni-hallgatni (Péterfy Boriéra…), és ha nem is tomboltunk az első sorokban, de végigvártuk Robbie Williams show-ját. Én nem értem, de tényleg nem, hogy adhat valaki ezért húszezer forintot. Önként és dalolva…

A nulladik napnak nem volt a korábbi évekből megszokott kiemelt, tematikus programja. Egyszerűen csak volt. Volt egy nulladik nap is. Egybemosva a „reguláris” fesztiválnapokat a „felvezető” porgrammal. A nagyszínpadon a német Gentleman & The Evolution, az izraeli Asaf Avidan, a magyar Quimby és a brit Florence & The Machine játszott. Utóbbi sokak véleménye szerint minden idők legjobb Sziget-koncertjét tartotta meg kedden, augusztus 11-én, óbudai facebookos ismerősöm legnagyobb örömére. Remélem, ezt azért még ő is értékelni tudta…

Vagy talán épp ezért törölte volna az oda nem illő bejegyzését?

Majd egy szép napon ez is kiderül.

Florence és masinája precíz, kiszámított, minden a helyén van benne, zene és látvány összhangban, a helyszínhez igazítva, mintha egy színházi rendező dolgozott volna rajta. Minden elismerésem! És még egy kicsivel talán annál is több…

Időközben persze a Subscribe-ot is érdemes lett volna megnézni a VOLT-színpadon, de már megint mulasztottunk, így van ez, kérem tisztelettel…

 

In memoriam Oláh Andor

 

Csak szerdán, vagyis az idei Sziget Fesztivál hivatalosan is első napján nyitott a blues-ír színpad, amelynek programját az idén immár második alkalommal szervezték meg Oláh Andor emlékére. A 2013. decemberében elhunyt zenész, menedzser – a Blues Patika alapítója – a magyar blues-élet gyakorlatilag megkerülhetetlen alakja volt. A leggyakrabban csak „ízesnek” mondott, nagyszerű szájharmonika-játékát a Dr. Valter & The Lawbreakers alapító tagjaként, az Ölveti Blues Band és a Takács Tamás Dirty Blues Band zenészeként is hallhatta, szerethette a közönség. A Blues Patika Alapítvány vezetőjeként sokat tett a magyarországi blues műfajért és nem kevésbé a zenészekért.

Oláh Andor a Sziget blues-színpadának szervezője volt, a halála előtti időszakban pedig a blues új, elektronikával kevert vonalával kísérletező Mississippi Big Beat nevű zenekarban zenélt. Élt negyvenhét évet.

Emlékezzünk most rá egy olyan „régi” videóval, amelyen még ő muzsikált:

 

 

 

Nyugodj békében, Oláh Andor!

Az elmékére szervezett műsorban pedig olyan előadók léptek fel, mint a Firkin, The Scarlet, a Mystery Gang, a Mojo Workings, vagy a Lochnesz, hogy ne soroljam fel a teljes stábot. A blues-ír színpad napközben egy olyan hely volt a Sziget forgatagában, ahová bármikor érdemes volt betérni, kicsit megpihenni, meginni egy sört (talán kettőt is…), nyugodtan végighallgatni néhány szomorkás zeneszámot, megdicsérni a baráti társaságunk előtt az épp fellépő formációt – lásd Mojo Workings –, elhessegetni a lábunkra felmászott hangyákat, aztán meg, amikor kifújtuk magunkat, újra továbbindulni. Egy megbízható, biztos pont ez a színpad ebben a kavalkádban, amit Szigetnek nevezünk, s talán ez volt a színpad is, ahonnan nem volt érdemes, s talán nem is lehetett elkésni, mert akármikor is tért be ide az ember, mindig a legjobbkor érkezett.

 

Sarnyai Ödön

Címkék: kultúra sziget robbie williams sziget fesztivál 2015.08.23. 19:08