Perspektívák Facebookon

Perspektívák

A bevándorlók hangja az országos médiában

Nagy kínai újévi hangverseny a Müpában

nagy_kinai_ujevi_hangverseny_kicsi.jpgAz 1952-ben alapított Sanghaji Kínai Zenekar az első olyan nagyszabású, modern zenekar Kínában, ami tradicionális hangszerekből áll. Repertoárján kínai kortárs művek mellett hagyományos és populáris zenék is szerepelnek. A zenekar tagjai, a világ bármely pontján jártak, kivívták a kritikusok és a közönség elismerését: az együttes népszerűségét lírai hangszínének, jól elkülöníthető stílusának és virtuozitásának köszönheti. A több ezer éves kínai népzene talán első hallásra szokatlan hangzása sok, a nyugati zenére jellemző vonást magába olvasztva még az európai fül számára is ismerőssé és könnyen befogadhatóvá tud válni.

A mostani, immár hagyományossá vált kínai újévi hangversenyen a zenekar ezúttal könnyedebb zenei vizekre fog evezni, remek szórakozást ígérve közönségének.

A MÜPA következőket írja róluk:

A tavalyi holdújévi hangverseny után ismét izgalmasan csillámló ázsiai fűszerrel hintik be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet. Nem szabad azonban nehezen értelmezhető és zümmögő kínai produkcióra készülni: az érdeklődőkre sokkal inkább egy könnyed, dallamos, már-már filmzenei, meseszerű álomvilágba kalauzoló távol-keleti utazás vár. Habkönnyű, egyúttal sok újdonsággal bíró szórakozás ígérkezik, mely korosztálytól függetlenül garantált kikapcsolódást jelent. Nem is lehetne ez másként, hiszen olyan zenekar látogat Budapestre, amely a hosszú évtizedekkel ezelőtt a világ egyik ütőerének számító Sanghajban alakult. Ráadásul éppen azzal a céllal, hogy megmutathassa a kínai örömöket, fájdalmakat, mindennapokat úgy, hogy mindez a (főként nyugati) világ számára is értelmezhető legyen.

dizi-li_wanci_kicsi.jpg


Kína és a világ egyik legnagyobb városa, a több mint 24 milliós metropolisz az egyik legnyitottabb, legbefogadóbb és legnemzetközibb hely a távol-keleti óriáson belül. Több mint fél évszázada megszokott itt a francia, a brit és a német gazdasági, valamint kulturális jelenlét. Ennek fényében egyáltalán nem meglepő hát, hogy 1952-ben itt alakult meg egy olyan nagyzenekar, amelynek vezetői és tagjai közül a legtöbben Európában vagy Amerikában fejlesztették tudásukat. Értik a mi esztétikai szempontjainkat és zenei ízlésünket. Ezt a tudást felhasználva rengeteg ügyességgel, tehetséggel, fegyelemmel és alázattal felvértezve igazán könnyen fogyasztható zenei csokrot és elegyet állítanak össze. Olyat, amely már Bécsben is bizonyított.
A repertoáron található művek jól mutatják, milyen irányba indult el a kínai klasszikus zene, illetve, hogy milyen fejlődésen ment át az elmúlt évtizedekben. Hagyományos, szokatlan hangzású kínai zeneszerszámok (például kínai bambuszfuvola, kínai citera és kínai négyhúros mandolin) is hallhatók majd, amelyek jó ízléssel egészítik ki az ismerős nyugati zenekari hangszereket. A művek legtöbbjéhez az inspirációt a kínai tradicionális, népi szerzeményekből gyűjtötték, így mindenképpen jó választás ez a koncert a kínai világot már ismerők, illetve a kezdő lépéseiket a távol-kelet felé megtevő zenei gourmet-k számára egyaránt.

conductor-wang_fujian_kicsi.jpg

 

Címkék: zene kultúra holdújév Művészetek Palotája Sanghaji Filharmonikusok MÜPA 2015.01.15. 16:47