Perspektívák Facebookon

Perspektívák

A bevándorlók hangja az országos médiában

A brazilok, akik felrázták Pestet

BrazilRosana.JPGÚgy tűnik, a budapesti brazil közösség nagyon is tudatában van az integráció jelentőségének.

Nyilvánvalóan ez a felismerés vezetett az első Brazil Hét megrendezéséhez, amely az ország függetlenné válásának évfordulójához igazítva, 2011. szeptember 11-ei kezdettel zajlott Budapesten.

A budapesti brazil nagykövetség titkára, Wagner Antunes elmondta, hogy a reményeik szerint évente megrendezendő esemény célja a magyarországi brazil közösség folyamatos mobilizálása.

Annak ellenére, hogy távol vannak az otthonuktól, a brazilok úgy érzik, itt is a tágabb közösség részei, ezért igénylik az ismerkedést, a társasági életet, a közösség életébe való bekapcsolódást.BrazilCapoeira.JPG

A rendezvénynek emellett természetesen az is célja, hogy bemutassa a brazil kultúrát, életmódot, táncot, képzőművészetet, filmeket és ételeket a Duna-régióban élőknek.

Sao Paolóban nagyszámú magyar él, a rendezvény pedig a nagykövetség szerint lehetőséget biztosít arra, hogy több brazil jöhessen Magyarországra.

Az első Magyarországra költöző brazil, Anita Gloria Frank még csak tizenöt éves volt, amikor ideérkezett. Azt mondja, imád Magyarországon élni.Brazil1stInHungary.JPG

Itt élő brazilokat a legkülönfélébb szakmákban találni: dolgoznak nálunk többek közt a kultúra területén, színházakban, tanárként, modellként és focistaként is.

Altamiro például, akit egy budapesti divatbemutatón fényképeztek le, ahol Adidas termékeket mutatott be, focizik és capoeirát is tanít.

Rosana Marianót, akit a város legszebb brazil táncosnőjének tartanak, táncolás közben fotózták le. "Feladatomnak tartom a brazil kultúra magyarországi népszerűsítését" - mondta.BrazilActress.JPG

És brazil az a bevándorló is, aki a migránsok közül valószínűleg elsőként a színházi világban helyezkedett el: ő kezdő színészeket és színésznőket tanít Magyarországon.

Hakeem Babalola

Címkék: brazil személyes brazil hét Wagner Antunes Anita Gloria Frank Rosana Mariano 2012.10.16. 12:24