Hegyi Gyula a magyar közélet egyik sokoldalú, kreatív szereplője. Filmes újságíróként kezdte a pályafutását, később országgyűlési és EP képviselő volt, fél lábbal most is Brüsszelben él míg közéleti témákban pedig hetente jelenik meg írása valamelyik újságban. Mindezek mellett több verseskötet és útikönyv jelent meg tőle, a baloldaliságot vagy a keresztény hitet elemző tanulmányokat publikál és most kettő klasszikus bűnügyi történettel ajándékozta meg az olvasókat.

Tizenhat évesen meghatározó élmény volt Tarkovszkij Sztalker című filmjét látnom. Azóta öt-tíz évente biztos tiszteletemet teszem a Zónában és fedezek fel újabb gyöngyszemeket a Sztalker, a Professzor és az Író dialógusaiban. Gyönyörködöm a fantasztikus ábrázolásmódon vagy csak a már ismert történet újabb részleteiben veszek el röpke három órára. Nem kell nyilván ragoznom, hogy ez a film a legfontosabb tízben benne van az életem listáján, nem csak mint film, de talán mint általánosan vett művészeti alkotás is van ennyire előkelő nálam.

„Ha elolvassuk a három ábrahámi vallás szent könyveit, könnyen úgy tűnhet, hogy mind szélsőséges és veszélyes, ha szó szerint értelmezzük őket” – fogalmazott egy interjúban Doug Saunders újságíró, a The Myth of the Muslim Tide c. kötet szerzője. Az elmúlt másfél évtizedben az iszlámot gyakran érte az a vád, hogy a gyűlölet és az erőszak vallása, mert a nyugatot megrázó több terrortámadás elkövetői vallási fundamentalista csoportokhoz kötődtek és nem egyszer vérengző ámokfutásaik során is iszlám jelszavakat skandáltak. Annak ellenére is teret tudott nyerni a nézet a világvallásról, hogy az ilyen támadások után muszlim vezetők és civilek rendszeresen elhatárolódnak az erőszakos cselekményektől a nyilvánosság előtt. A muszlim közösségek képviselői gyakran hangsúlyozzák, hogy a terroristák felületesen ismerik a vallást és a szélsőséges nézeteik igazolásához kiragadják a Korán egyes mondatait a szövegkörnyezetükből és történelmi összefüggéseikből.

Kell egy örökkévalóságnyi együttlét – Marky Ramone és csapata a délutáni napsütésben, avagy: A villámháború végén pedig egyre nagyobb és egyre csúnyább dolgokat hordott a képünkbe a szél (A Nagy Sziget-blog újraértelmezése, 2. rész)

 „Valaki, valahol eldöntötte, hogy én leszek a csütörtök. Rendben, de leszögezem: már hétfőn is tudok csütörtököt mondani (sőt, szeretek is!). A péntek Robinson óta amúgy is foglalt. A sikerorientált világ csütörtöki szemlélője mindazonáltal nem szenved önbizalomhiányban. (Bár lehet, az illendőség megkívánná.) Ahogy Hófehérke Kuka nélkül csak ötölne-hatolna, úgy a hét csak tünetileg hatna csütörtök híján. Hófehérke hét legénye közül egyik sem mellőzhető, mert akkor nem csak a történet más, hanem a tanulsága is. Kuka, aki nevében hordozza jelenét, jövőképet is sejtet. Mégis, a banda többi hasonlóan szánalmas tagjával összeállva egészen más jelentéssel bír, mintha csak egyedül róla volna szó. A külön-külön tökkelütött bányászok mesebrigáddá érnek össze, mert képesek a mellérendelt életre. Elesettek, de nem elveszettek. A csatatér pedig nem szükségszerűen téves, mert a csata máshol van. Maradt viszont a tér, melyet a naplóíró így-úgy kitölt. Pl. törpékkel, akik birokra kelnek ugyan bármikor, de sohasem csatáznak. A győzni akarás korában avíttasok, mint a naplóírók.” (Kalapáti Ferenc)

 Ha ezt a logót látod, tudhatod, hogy rossz helyen már nem lehetsz… Minden más pedig ízlés és igény szerint adagolható…

A felemelkedést, és Buda elfoglalását követően a törökök nagyon hamar berendezkedtek a fővárosban - az ország egy részét addigra már rég az uralmuk alá hajtották, és a jelentősebb városokat elkezdték a saját képükre formálni: mecseteket, fürdőket, síremlékeket építettek, a korábbi épületet egy részét átalakították, lerombolták, vagy köveik egy részét újra felhasználták. Ebben a bejegyzésben a legkorábbi építészeti emlékek bemutatására tennék kísérletet.

Egy bektasi dervis halála (terebess.hu)

Magyarok és törökök kapcsolata hosszú évszázadokra nyúlik vissza. A viszony nem mindig volt felhőtlen: az 1300-as évek közepétől kezdve szinte állandó hadiállapot állt fenn a két birodalom között. Ezt tetézte be a „150 évnyi” megszállás, melynek következtében közvetlen betekintést nyerhettünk – vagyis az akkor élők, ha nem mi – a török kultúrába. A hosszú együttélés ellenére, az ország felszabadítása, aztán az ezt követő újabb és újabb „felszabadulások” és háborúk, építkezések, tűzvészek következtében a 21. századra kevés, ám annál jelentősebb emlékünk maradt ebből a korból: az egri minaret, a pécsi dzsámi, és a budai vár falain végzett erődítések, illetve a világhírű fürdők hirdetik a birodalom hajdani nagyságát. Számunkra az utóbbiak nem csak a turisztikai bevételek miatt értékesek, érdekesek - kulturális szempontból is. Az emlékek, feliratok, a  tisztálkodás iránt táplált szenvedély az iszlám kultúra mélyebb rétegeibe enged bepillantást. Kezdjünk hát fürdés szerepének a tisztázásával.

(thebathtubdiva.com, illusztráció)

Avagy: hétmérföldes lépésekkel egy megkésett Sziget-összefoglaló felé (videóval és minden földi jóval; 3. rész)

Aztán persze még sok minden történt…

Mielőtt aznap este hazaindultunk volna. Augusztus 16-a, vasárnap, vagyis hát… ekkor már éjfél utáni időpontot jelzett minden erre alkalmas eszköz, a karórám, a mobiltelefonom, a biológiai vekkerem, de talán még a söröm is. Tehát ennek már mindenképp 17-ének kellett lennie, hétfő hajnalának. Hetfü hajnalának – ahogy vajdaságiasan mondhatnánk, ha szűkebb társaságban felébredne társaságunkban holmi tájszólásosság. Tehát este már semmiképp sem lehetett…