Török emlékek Budapesten IV.

A felemelkedést, és Buda elfoglalását követően a törökök nagyon hamar berendezkedtek a fővárosban - az ország egy részét addigra már rég az uralmuk alá hajtották, és a jelentősebb városokat elkezdték a saját képükre formálni: mecseteket, fürdőket, síremlékeket építettek, a korábbi épületet egy részét átalakították, lerombolták, vagy köveik egy részét újra felhasználták. Ebben a bejegyzésben a legkorábbi építészeti emlékek bemutatására tennék kísérletet.

Egy bektasi dervis halála (terebess.hu)

Gül baba és türbéje

Elsőként Gül baba türbéjéről, vagyis síremlékéről: ez a halottkultusz egyik mementója, a másik Idrisz Baba pécsi „mauzóleuma”. Bár a XVII. századi útleírások számos, kisebb-nagyobb, „puritán” és díszes kegyeleti helyből csak a fenti kettő maradt fenn[1]. Ki is volt Gül baba, és miért érdemelte ki a halhatatlanságot? A legenda, a mítosz, a propaganda és a valóság keveredik személyében. Az első beszámolót a világhíres világutazónak, Evlija Cselebinek[2] tulajdonítjuk, aki 1663-ban járt Budán, és számos más leírás mellett, a türbéről is tudósított – róla később még megemlékezünk. Míg épületleírása pontos, addig a Gül Babáról költött legendát fenntartással kell kezelni: a történet idővel alakult, „mendemondákra”, alapozott, de a kő marad, az épületek nem változtatják a helyüket. A dervist halála tette igazán naggyá. Úgy tartják, a szeptember 2-ai hálaadó istentiszteleten (elfoglalták Budát, emlékezzünk rá), ünnepen halt meg, és ez annyira megrendítette még a fenséges szultánt is, hogy maga is beállt a koporsóvivők közé – amennyiben tényleg vállon vitték a koporsókat ott és akkor. A síremléket csak évekkel később építette fel a harmadik budai kormányzó, Mehmed Jahjapasazádé, 1543 és 48 között.[3] Cselebi állításai, és a későbbi krónikásokkal és elbeszélőkkel ellentétben az 1541. évi hadjáratról készült beszámolókban[4] nem említik Gül Babát, nem is ismerik, és a szeptember 2-ai hálaadás kedélyeit borzoló halálesetről sem tudnak. Egyes elképzelések szerint két személy, két Gül Baba életútját mosta össze Cselebi. Egyikük Mehmed idején élt szent életet, a másik pedig Szulejmán korában harcosat – az élénk fantázia szüleménye a ma ismert alak. A híres útleíró ugyanis úgy tartotta, hogy szolgálati évei 4 szultán uralkodási idejét is felölelték, s ha csak Mehmed (1451-1481) utolsó éveiben öltötte magára a megfelelő uniformist, akkor is 60 évnek kellett eltelnie, mire Budán megtért teremtőjéhez. Ez azt jelentené, hogy nagyon benne járhatott a korban, mikor még mindig szablyával aprította a hitetleneket – de ilyen egy hithű gazi. A Szulejmán adta díszkíséret valószínűleg csak egy eszköz, hogy jelentőségét még inkább emelje, illetve kultuszát alátámassza. Lehet, hogy dúsgazdag muszlim volt, aki támogatta a kolostorokat és a rendeket, és még Budán élt az ostrom után pár évig. Meg az is, hogy a janicsárokkal jött – az új sereggel, mert hagyományosan jó viszonyt ápoltak.

Fehér ló Cselebivel a hátán

Az új sereg

„Kancsalok, nyomorékok, ótvarosak, pestisesek, körülmetéltek (akik muszlimok is lehettek), árvák, egykék, zsidók (akár magukat zsidónak kiadó muszlimok is lehettek), grúzok, magyarok és horvátok! Papok és elöljárók! A ti gyermekeiteket nem visszük el! Minden más, 10 és 20 év közötti fiú sorakozzék, a janicsárezred parancsnoka szemlét tart![5]” A janicsárok törvényei (1606) című útmutató határozottan tisztázta a devsirme, a „gyerekadó”, az összegyűjtés behajtásának módját. A magyarok és a horvátok hagyományosan megbízhatatlanok, nem térnek át valójában, ezért eltekintettek az elrablásuktól, a testi hibásak és betegek pedig értelemszerűen alkalmatlanok a hadviselésre. Pedig sokan talán még vágytak is az elitkatonák soraiba, mert a konstans földtúrással, fáradozással és szegénységgel kecsegtető rövid paraszti élethez képest a felemelkedés jelentette: kiszolgáltatott földművesből egy elit társaság köreibe léphettek.[6] Akit nem vettek fel, az még reménykedhetett abban, hogy egy portya alkalmával elrabolják. A janicsárok (jeni-ceri, új sereg), úgy tartották, Hadzsi Bektas, a bektasi dervisrend „alapítója”, aktívan közreműködött a sereg szervezésénél, áldását adta rájuk, ezért atyjukként tekintettek rá. Ez annyiban nem állja meg a helyét, hogy Bektas az 1290-es években meghalt, és a janicsáráságot csak 1383-ban hozta létre hivatalosan I. Murád[7]. A körülmények szerencsés összjátékában rejlik a titok nyitja, valószínű Bektas, vagy valamelyik későbbi követője az oszmánokhoz csatlakozott, s a felemelkedésük összefűzte a rendet a katonasággal. A jellegzetes janicsár süveg is ennek az egyik szimbóluma – a dervis emlékre viselték. Hovatovább, a rend vezetőjét a janicsáraga iktatta be a „megkoronázásával”. Így elképzelhető, hogy a bektasi dervisek rendjébe tartozó Gül Baba a hadsereg gerincét alkotó janicsárokkal együtt érkezett 1541-ben Budára – a szerzetesek békeidőben földet műveltek, tanítottak, de háborúban kardot ragadtak. Lehetett tehát hitbuzgó tudós, harcos dervis, jótékony mecénás, vagy mind egyszerre, a példaértékű személy körül kialakuló mítosz mindenesetre erősen inspirálta az utókort.

Felvételi eljárás (wikipedia)

Legendák

Például, a legnagyobb hírű, és legnagyobb presztízsűnek tartott magyar lakóövezet[8], a Rózsadomb neve is hozzá kötődik a legenda szerint, ami az 1700-as évek óta szőlőültetvényeiről volt híres[9]. A türbe egy hajdani rózsakert helyén áll. A szerzetes ugyanis kertészkedéssel is foglalkozott, olajat is készített, ehhez csodás, fallal körülvett kertet tartott fenn, ahol szultáni és pasai támogatással, a hétköznapi halandónak fővesztés terhe mellett lehetett egy-egy virágot szakítani. Innen ered a Rózsa-apó, vagy a Rózsák atyja elnevezés is, amivel gyakorta illették a dervist. Tudniillik, egyesek a Gül-t rózsának fordítják. A süvegén elhelyezett rózsa, gül[10] miatt is rajta ragadhatott a név. Egy másik magyarázat szerint a rózsa vallásos, szimbolikus jelentését taglalja.

A türbe

Mindenesetre, a síremlék ma a Mecset utca 14. szám alatt áll, a második kerületben. Február 17-én törökök és magyarok megállapodást kötöttek, hogy a türbét és környezetét együttműködés keretében felújítják,[11] 2,5 milliárdból varázsolják mesébe illővé a fél évezredes építményt. 1996-ban, a 60-as, 70-es években, és 1914-ben is folytattak már ott feltárásokat, belsejében sírokat, azokban csontvázakat találtak, az egyikről azt feltételezték, 1543-48-ban kerülhetett oda, amikor Jahjapasazade Mehmed pasa, a harmadik budai, felhúzatta köré a türbét, ugyanis úgy tartják, Gül Baba maradványait találták meg. Az épület nyolcszög alaprajzú, kőzsámolyon áll, kupolás. A falai négyszög alapú hasábba faragott, vakolatlan kőből, kváderkőből[12] emelték. Padlója gyalult deszkából készült, ezen áll a díszes fakoporsó[13]. Oldalait a fal síkjába mélytett, díszítetlen felületek, faltükrök tagolják. Az épületet látványos párkány zárja[14], kupolája félgömb alakú, súlyát a falakra csegelyek, gömbháromszög alakú boltozati elemek tartják.[15] Az egyetlen dísze az ívesen felkanyarított csúcsív, amit szamárhátívnek neveznek az építészek.[16] Budát 1686-ban foglalták, a türbét és a 16. században épült kolostort pedig a jezsuiták vették birtokukba, s keresztény-kompatibilissé alakították, eltüntették a szamárhátíveket, félkörívekkel helyettesítették, a kupolára ablakokkal megnyitott tornyocskát, úgynevezett lanternát építettek, hogy a kupolabelső természetes megvilágítást, napfényt kapjon, és a zsindelyfedésű magasított tetőszerkezet is az ő kezük munkáját dicséri. Miután Jézus Társaságát 1773-ban Mária Terézia feloszlatta, az épület kézen-közön kallódott, de Gül baba emléke nem veszett teljesen el. Wagner János 1861-ben csak úgy vásárolhatott telket a Mecset utcában, ha biztosította a zarándokok zavartalan áthaladását – erről J. G. Kohl is tudósít, mikor 1842-ben a helyszínen jár, bár csak néhány vándorról tesz említést.[17] A Vasárnapi Újság 1872. évi, március 17-i száma arról tudósít, hogy szakértő küldöttség érkezett Budára, hogy az emlékhelyek állapotáról egyeztessenek, 1885-ben Grill Lajossal fel is újíttatják. Azóta is mesze földről vonzza a látogatókat, a legészakibb, és Európában az egyetlen iszlám emlékhely – a turisztikai érdekessége mellett vallási, kulturális jelentősége is van. A legújabb felújítások során oszlopcsarnokot kapott, díszkutat, valamint fásítottak is, és egy eredeti török kávézót is felépítettek. A türbe szeptember 30 óta újra látogatható.

Néhány képben

További emlékek

Mátyás-templom - Büjük dzsámi

Tulajdonképpen nem is a türbe volt az első jelentős, említést érdemlő török kori emlék: az 1541-es ostrom után sebtében mecsetté alakították a Mátyás-templomot (hivatalos nevén Budavári Nagyboldogasszony-templom)[18], hogy Szulejmán ott adhasson hálát Allahnak a győzelemért. Az akkor még sehol sem volt, csak a katicabogarakkal kegyetlenkedtek a törökök, más élőt nem tettek kerék alá, nemhogy sírba: Gül babának akkor még élnie kellett. Azon kívül, hogy a belső berendezését elpusztították, a díszítést leverték, az oltárokat és a padokat kiszórták vagy elégették, a nem sokat alakítottak az épületen, csak a falakat meszelték le, és feliratozták, egyes részeiből (a Mátyás oratóriumból és a déli kápolnasorból)[19] köveket emeltek ki, hogy máshol használják, illetve a gótikus ablakokat szabták át a saját ízlésük szerint.[20] Eztán kezdték Büjük (nagy), vagy Eszki (régi) dzsáminak nevezték, majd 145 évre Budapest főmecsete lett. Az 1686-os ostromot is viszonylagos épségben vészelte át, először a ferencesek, majd a jezsuiták birtokába került, akik barokk stílusban állították helyre. De nem csak ezt az egy épületet alakították a vallásgyakorlás színterévé.

A pesti dzsámi (elismondom.wordpress.com)

Tojgún-pasa

Az első ízben 1553 februárjától hatodik, majd másodízben 1558. november 4-étől a tizedik budai pasa, Tojgún,[21] hivatali ideje alatt – például Szigetvár elfoglalásával[22] – megszilárdította a török kormányzást és a katonai uralmat. Sokat építkezett a Vízivárosban az Ágoston rendi szerzetesek kolostorának köveiből[23], aztán a kapucinusok a város felszabadítása után a jezsuitáktól átvették a plébániatemplommá alakított dzsámit, és katonai kórházat, ami korábban fürdő volt. A török jellegzetességeket a tatarozás és a vakolás eltávolította, de a homlokzati elemek egy részét a templom mai észak-déli fala megőrizte[24], a maradványokat az 1970-71-es évi helyreállításakor találták meg.[25] Az imádkozás irányát jelző falifülke, a mihráb[26] maradványai is ekkor kerültek elő – hasonlót Pécsen láthatunk a Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban, vagyis (Gázi) Kszim pasa dzsámijában[27]. Tulajdonképpen egy egész városrészt építtetett be: medresze, mely megfelel a „nyugati típusú” közép- és felsőfokú oktatási intézménynek[28], kisebb iskola is került a dzsámi és a fürdő mellé, a negyedet ezért a hódoltság idejében végig Tojgun pasa-mahallénak[29] nevezték. Cselebi 64-es látogatása alapján a dzsámi négyszögalapú, „egyminateres”, ólomkupolás építmény volt, a klasszikus mecsetépítési hagyományokat követte, szószéke kőből épült, és a hatodik-tizedik pasa is itt nyugszik.[30]